Tanévnyitó a Rákóczi-főiskolán
Hogy stabil pillére legyen nemzetünk megmaradásának
A sokéves hagyományhoz híven a beregszászi református templom falai között került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitójára, ahol dr. Soós Kálmán rektor köszöntötte a diákokat.
Egy-egy új tanév új helyzetet is teremt – mondta a rektor –, ami több szempontból is fokozottan érvényes az idei évben. Az Ukrajnában bevezetett emelt szintű érettségi rendszer merőben új feltételeket teremt. A szónok kiemelte: a szerencsésen felvételt nyert diákok mellett biztatni kell azokat, akik az idén kiszorultak a felsőoktatásból, hogy jövőre újra próbálkozzanak, hiszen "nélkülük elvékonyodhat a kárpátaljai magyar értelmiségi réteg." Dr. Soós Kálmán kitért arra is, hogy a szakmai ismeretek oktatása mellett a főiskola – plusz terheket vállalva – az ukrán szaknyelvi ismereteken kívül további ukrán nyelvórákat tesz órarendjébe. Természetesen ebben az évben is indítanak majd különböző tanfolyamokat: elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészítést elősegítőket, emellett nyelvképzéseket, turisztikai és szociális, ECDL, EU ismereteket nyújtó képzéseket, melyekkel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy az érdeklődők fejlesszék és ezáltal jobban érvényesíthessék képességieket a munkaerőpiacon.
A rektor örömmel szólt arról, hogy – az Apáczai Közalapítvány, valamint magyarországi önkormányzatok, települések, egyesületek és magánszemélyek támogatásának köszönhetően – a nyár folyamán megtörtént a főépület teljes belső felújítása (az alagsor kivételével). A legutóbb elkészült szárny ünnepélyes felavatásán Sólyom László magyar köztársasági elnök is részt vett.
Végezetül a rektor hangsúlyozta: "...arra törekszünk, hogy a kezeink között felnövő generáció olyan képzésben részesüljön, hogy diplomával a kezében elhagyva intézményünket stabil pillére legyen nemzetünk megmaradásának. Ezért a jelenlegi elsősök és a felsősök számára továbbra is az legyen a legfontosabb, hogy az intézményben eltöltött évek alatt sikeresen sajátítsák el az ismereteket és a diplomával a kezükben valósítsák meg elképzeléseiket."
Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya arra figyelmeztetett, hogy a mai zord világ megpróbálja kiszorítani a kárpátaljai magyarságot a felsőoktatás színteréről úgy, hogy nem készítették fel sem a pedagógusokat, sem a diákokat az akadályok átlépésére. A főiskola mostani elsősei ezt az akadályt legyőzték. S azzal, hogy a beregszászi főiskolát választották – s a diákok mellett a szülők is, akik magyar iskolába íratták be gyermekeiket –, a magyarság fennmaradását segítik elő. Higgyünk önmagunkban és merjünk nagyok lenni – idézte Széchenyi gondolatát útravalóként Orosz Ildikó.
A tanévnyitón részt vevő vendégek köszöntői után az elsős diákokat dr. Orosz Ildikó és dr. Soós Kálmán avatta ünnepélyesen a tanintézmény hallgatóivá.
m