A KMKSZ elfogadta a felkérést
Könnyítés a vízumeljárásban
A KMKSZ - mint arról lapunkban többször is írtunk - folyamatosan napirenden tartotta az anyaországgal való kapcsolattartás könnyítésének kérdését, különösen Magyarországnak a schengeni rendszerhez való csatlakozása után. A Szövetség a lengyel minta alkalmazását szerette volna elérni. A magyar külügyminisztérium a kitartó diplomáciai lépések, kárpátaljai és vajdasági magyarságszervezetek, valamint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának felvetése hatására a napokban döntést hozott a kérdésben.
Augusztus elsejétől újabb intézkedések könnyítik meg a szerbiai és az ukrajnai magyarok beutazását - hangzott el Horváthné Fekszi Márta külügyminisztériumi államtitkár tájékoztatóján.
A könnyítés egyik elemeként a magyar igazolvánnyal vagy magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező kérelmezők igazolványait a konzulátusok el fogják fogadni a beutazási célt tanúsító dokumentumként.
Az államtitkár elmondta, hogy újabb könnyítések érdekében a határon túli magyar szervezetekkel, illetve a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának résztvevőivel folytatott egyeztetések alapján a Külügyminisztérium elfogadta, hogy a határon túli magyar szervezetek egy általuk kiadott kötelezettségvállalás formájában részt vállaljanak a vízumeljárásban.
Ezen túlmenően a határon túli magyar szervezetek erre jogosult vezetőinek lehetőségük lesz arra, hogy olyan felelősségvállalási nyilatkozatot adjanak ki a magyar igazolvánnyal vagy hozzátartozói igazolvánnyal rendelkező személyek számára, amely bizonyítja, hogy rendelkeznek a beutazáshoz és a tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel. Ennek kapcsán a KMKSZ elnöke, Kovács Miklós is elfogadta a külügyminisztérium felkérését, hogy vegyen részt a folyamatban.
A felelősségvállalási nyilatkozat legfeljebb egy évig érvényes, és a schengeni szabályok szerint hat hónapon belül legfeljebb 90 napos tartózkodást lehetővé tevő vízum kérelmezéséhez használható fel. A dokumentum bemutatása ugyanakkor nem jelent automatikus jogosultságot a vízum megszerzésére; a vízumot minden esetben egyedi döntés alapján, a schengeni szabályok szerint adják meg vagy utasítják el.
A szükséges tartalmi és technikai részletek egyeztetése érdekében még ebben a hónapban Szabadkán, illetve Ungváron találkozik a magyar szervezetek vezetőivel Berta Krisztina nagykövet, a Konzuli Szolgálat vezetője. A Szerbiában, illetve Ukrajnában élő magyarok beutazását megkönnyítő módosítást a lehető leghamarabb, várhatóan augusztus 1-jétől vezetik be.
r