Főiskola után - egyetemi végzettség előtt

Tanulva és tanítva

A Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola - eddigi rövid, de annál mozgalmasabb történelme során - felsőfokú végzettséget szerző fiatalok rajait bocsátotta már ki a munkás életbe. És bár többségük vidékünk magyar tannyelvű óvodáiban, általános és középiskoláiban próbál elhelyezkedni (ami, sajnos, évről évre egyre nehezebben megy), olyan frissdiplomások is szép számban akadnak, akik továbbképzik magukat a különböző tudományok területén, hogy korábbi alma materük tanári katedráiról oktassák a főiskolai hallgatók újabb nemzedékeit. De miként is lehet tanulva tanítani?

- Általános iskolás koromban döntöttem el, hogy tanítói pályára lépek, amiben - természetesen - szerepet játszott pedagógusként dolgozó édesanyám, valamint más tanáraim példája is, akiknek a munkáját látva én is kedvet kaptam ehhez a hivatáshoz - tekint vissza a kezdetekre a salánki születésű Ádám Erzsébet főiskolai tanár. - Eredetileg zenepedagógus szerettem volna lenni, s a 9. osztály elvégzése után, 1996-ban felvételiztem a Munkácsi Tanítóképzőbe, ám mivel abban az évben nem indult magyar csoport a zenepedagógiai szakon, ezért végül is a tanítói szakra jelentkeztem, ének-zene szakosítással. 2000-ben befejeztem a képzőt, s munkába álltam szülőfalum középiskolájában, ahol ének-zene szakkört is vezettem az alsó osztályos gyerekek tanítása mellett...

Két év elteltével azután beszélgetőtársam felvételt nyert a főiskola tanítói szakára, ahol - tanítóképzői végzettségének köszönhetően - harmadik évfolyamos hallgatóként kezdte újra a tanulást, s a főiskolai diploma kézhez vételét követően 2004-ben laboránsi állást vállalt a nevezett oktatási intézmény pedagógia és pszichológia tanszékén, egyúttal pedig tanársegédi beosztást is kapott, így neveléstani, illetve ének-zene gyakorlati foglalkozásokat tart a főiskolások számára. És mindemellett ő szervezi meg az első, a második és a harmadik évfolyamos tanító, illetve óvodapedagógia szakos főiskolai hallgatók nyári pedagógiai gyakorlatát, melyekre a különböző kárpátaljai gyermektáborokban kerül sor.

- Eközben megkezdtem a tanulmányaimat a Debreceni Egyetem pedagógia szakán, a levelező tagozaton, s azóta ingázom Salánk, Beregszász és Debrecen között, 2-3 hetente ugyanis fel kell utaznom a hétvégeken lebonyolított foglalkozásokra - folytatja. - Ez év májusában aztán remélhetőleg leteszem az államvizsgát, a tanárképesítői vizsgát, s megvédem a diplomamunkámat, majd megszerzem a magiszteri végzettséget. Egyébként tehetséggondozó szakember szakosítással fogok rendelkezni, amire úgy vélem, szükség is van, mert itt, Kárpátalján még nem működik a tehetséggondozás, pedig nagyon fontos dolog, hogy foglalkozzunk a tehetséges diákokkal, s nemcsak az alsó osztályosokkal, de a főiskolai hallgatókkal is...

- Amúgy kikkel nehezebb foglalkozni: az alsó osztályos nebulókkal vagy a főiskolásokkal?

- Természetszerűleg mindkét korcsoport más hozzáállást kíván. És hogy melyikkel nehezebb foglalkozni? Mindkét munkakör egyforma kihívást jelent, de a főiskolásokkal is éppúgy szeretek foglalkozni, mint annak idején az alsó osztályos tanulókkal. Néha visszavágyom a kisgyermekekhez, de a fent említett nyári gyakorlatok vezető tanáraként ki tudok menni a kicsik közé, így tőlük sem szakadtam el teljesen.

- Ha összevetjük a tanítóképzőben, a főiskolán, valamint az egyetemen végzett oktatást, milyen különbségeket talál a tanítási módszerekben?

- Mindhárom intézménynek más és más a követelményrendszere. A tanítóképzőben több figyelmet fordítanak a gyakorlati képzésre. A főiskolán, valamint az egyetemen viszont nagyobb hangsúlyt fektetnek az elméleti oktatásra, sokkal nagyobb az elméleti tudásszint iránti követelmény, s magasabb szinten is adják elő az elméleti tárgyakat. Az egyetemen pedig - úgy vettem észre - még magasabbak a követelmények, mint a főiskolán. De ez természetes dolog, mert minél magasabb szintű végzettséget ad egy intézmény, annál inkább összpontosít a tudományos ismeretek átadására...

Amúgy beszélgetőtársam még az egyetemi diploma megszerzésével sem hagyja abba a tanulást, szeretne ugyanis részt venni egy doktori képzésen, valószínűleg a Debreceni Egyetemen, s vagy a tehetséggondozási, vagy a neveléstudományi doktori programba kapcsolódik majd be. A képzések három évig tartanak, de ha valaki kedvet érez tudományos ismeretei elmélyítéséhez, akkor bűn lenne nem kihasználni és nem fejleszteni a benne rejlő képességeket...

Lajos Mihály