Ösztöndíjak továbbtanulóknak

2001. február 9., 01:00 , 4. szám

Budapesten 2001. február 3-án megtartotta ülését a Határon Túli Magyar Ösztöndíjtanács és javaslatot tett az első fordulós pályázati felhívásra a magyarországi felsőoktatási intézményekben továbbtanulni szándékozók számára. Az eredményekről Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíjtanács elnöke tájékoztatott.

– A magyarországi Oktatási Minisztérium (OM) által meghirdetett pályázatok a magyarországi állami ösztöndíjakra, illetve rendszeres tanulmányi támogatásra a magyarországi felsőoktatási intézményekben a következők: az első fordulóban egyelőre teljes és kiegészítő képzésre jelentkezőknek van lehetőse, a jövőben pedig lehet majd pályázni doktori képzésre nappali és levelező tagozaton, illetve a szülőföldön történő doktori képzésre is. A későbbiekben lesz egy különösen kiemelt kategóriája a támogatásnak, amely az Ukrajnában jogot tanuló magyar diákokat segítené. Erre azért van szükség, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján a Magyarországon végzett jogászok nem térnek haza Kárpátaljára. Ezért célszerű az itteni jogászképzést támogatni, hogy legyenek olyan jogászaink, akik tudják a magyarságot segíteni. A későbbiekben lesz meghirdetve a kutatói ösztöndíj, és a szaknyelvi utóképzésre is lesz lehetőség. Jelenleg három képzési formára pályázhatnak Kárpátalján: teljes nappali alapképzésre a magyarországi felsőoktatási intézményekben (20 fő + 5, az egyházak által javasolt személy), egyéves képzésre a Magyar Nyelvi Intézetben (20 + 9 fő), és idén lép be egy új támogatási forma, amely a másoddiplomás képzésre nyújt támogatást (4 fő). Az utóbbira azok pályázhatnak, akik Kárpátalján szerezték főiskolai diplomájukat és Magyarországon szeretnének egyetemi diplomát szerezni levelező tagozaton. A jövőben azok is pályázhatnak erre a támogatási formára, akik magyarországi speciális képzésben szereztek diplomát, de itthon, Kárpátalján. A MANyI-ban 9 hely van azok számára, akik felvállalják azt, hogy ukrajnai felsőoktatási intézményekben folytatják tanulmányaikat. Az ukrajnai felsőoktatási intézményekbe való sikeres felvételük esetén egy évig részesülnek ösztöndíjban.

Felhívnám a jelentkezők figyelmét, hogy ebben az évben a felvételi pályázatok beadási határideje Magyarországon 2001. március 1. Ezeket a jelentkezési lapokat Magyarországon kell megvásárolni. Új eljárás, hogy a felvételt nyert hallgatónak saját magának kell a középfokú végzettségét igazoló iratot honosíttatni a magyarországi Oktatási Minisztériumban. A sikeres felvételi vizsgák után pályázni kell az ösztöndíjakra is. Az ösztöndíj-pályázatok 2001. július 20. és augusztus 1. között nyújthatók be. Az OM bizonyos feltételekhez kötötte a pályázatok odaítélését. Csak azok kaphatnak ösztöndíjat, akik nem Magyarországon végezték középiskolai tanulmányaikat, magyar állami akkreditált intézménybe nyertek felvételt, elérték az államilag finanszírozott ponthatárt és felvételi vizsgát tettek, mert az elbíráláskor figyelembe veszik majd az írásbeli dolgozatok eredményeit. Valószínűleg az externált középiskolai végzettséggel rendelkezők sem kapnak idén ösztöndíjat. A pályázatoknál a kárpátaljai hiányszakokat részesítik majd előnyben. A részletes információkat a hamarosan megjelenő pályázati felhívásból megtudhatják.

Karmacsi Zoltán