A schengeni rendszer nem jelenthet új vasfüggönyt

Ukrán-magyar megbeszélések Ungváron

2001. február 23., 01:00 , 6. szám
Felvételünkön (balról jobbra) Kovács Miklós, Szepesi István, Lupkovics György és Brenzovics László

Egynapos munkalátogatást tett február 14-én Kárpátalján a Magyar Külügyminisztérium (KÜM) és a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának küldöttsége, amely az ukrajnai magyarság helyzetét, az ukrán államadósság felének elengedését, a közös határátkelőhelyek kiépítését, a szomszédos határtérségek fejlesztését érintő kérdéseket vitatta meg Ungváron a kárpátaljai megyei állami közigazgatás vezetőivel, majd a magyarországi határőr- és vámparancsnokság munkatársainak bevonásával lakossági fórumot tartott a helyi magyarságszervezetek, -intézmények és egyházak vezetőinek részvételével a kisebbség és az anyaország kapcsolatainak alakításáról Magyarország EU-csatlakozása után.

Szabó Tibor, a HTMH elnöke a Viktor Baloga kárpátaljai megyei közigazgatási elnökkel és Ivan Ivancsóval, a megyei tanács elnökével folytatott tárgyalás után lapunknak nyilatkozva elmondta: a kárpátaljai vezetők határozott ígéretet tettek arra, hogy a beregszászi járási kórház építése során Magyarországgal szemben keletkezett ukrán államadósság felének – félmillió dollárnak – az elengedése fejében az ukrán fél elvégzi hat kárpátaljai magyar iskola (Ungvári Dayka Gábor Középiskola, Szernyei Általános Iskola, Zápszonyi Általános Iskola, Beregszászi Bethlen Gábor Gimnázium, Tisza­újlaki Széchenyi István Középiskola, Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola) és a beregszászi magyar színház épületének rekonstrukcióját még a szeptemberi tanévkezdés előtt, erre már előirányozták a megfelelő költségvetési tételeket. Magyar kérésre a munkálatok menetének ellenőrzésébe a kárpátaljai államhatalom bevonja a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezeteket is. A kárpátaljai megyei vezetők arról biztosítottak, hogy a helyi költségvetésből dotálják a magyar iskolák számára kiadott tankönyvek használati díját, hogy az ne legyen magasabb, mint az ukrán nyelvű tankönyvek esetében – tette hozzá a HTMH elnöke.

Lőrincz Csaba, a Magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Kárpátaljának elmondta: a magyar küldöttség megbeszélést folytatott Volo­dimir Burkalóval, az ukrán külügyminisztérium ungvári képviseletének vezetőjével és a kárpátaljai megyei állami közigazgatás illetékes főosztályvezetőivel az ukrán-magyar határátkelőhelyek jelenlegi helyzetéről, a határinfrastruktúra fejlesztésének kérdéseiről, az akadálytalan utas- és teherforgalom feltételeinek biztosításáról Magyarország EU-csatlakozását, azaz a schengeni rendszer bevezetését követően. A felek megállapodtak abban, hogy a magyar vízumrendszer bevezetéséig kölcsönösen tájékoztatják egymást a felkészülés folyamatáról. Az ukrán vezetők is hangsúlyozták, hogy a magyar félhez hasonlóan minden szükséges lépést megtesznek a minél zökkenő­men­tesebb határátkelés feltételeinek biztosítása, az átkelők fejlesztésének összehangolása érdekében, s fokozatosan felkészítik a kárpátaljai lakosságot a várható változásokra a Magyarországra történő beutazást illetően.

Lőricz Csaba arról biztosította ukrán partnereit, hogy a Magyarország által bevezetendő schengeni határellenőrzési rendszert Budapest nem tekinti új „vasfüggönynek”, a magyar fél nem a forgalom szűkítésére, hanem bővítésére törekszik a közös határon.

Az Ungváron megtartott lakossági fórumon a HTMH- és KÜM-tisztségviselők mellett Lupkovics György VPOP alezredes és Szepesi István határőr-ezredes tájékoztatta a kárpátaljai magyar érdekvédelmi és civil szervezetek és történelmi egyházak vezetőit a közös határ magyar oldalán lévő átkelőhelyek korszerűsítéséről, és ennek kapcsán az ukrán állampolgárokat is érintő adminisztrációs változásokról. A magyar határőrizeti szervek tisztjei hangsúlyozták: a korszerűsítés jegyében integrált határellenőrzést szeretnének bevezetni, ezzel is gyorsítva az átkelést. A magyar hatóság létszámemelést tervez az átkelőhelyeken, és tökéletesíti, kulturáltabbá teszi az utasokkal való hivatalos érintkezést a határon.

A határon túli magyarok jogállását szabályozni hivatott magyarországi státustörvény ukrajnai hivatalos fogadtatására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Szabó Tibor HTMH-elnök kifejtette: a felek az ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottság legutóbbi ülésének jegyzőkönyvében rögzítették, hogy üdvözlik a státustörvényt, s a magyar illetékes hatóságok a jogszabállyal kapcsolatos valamennyi fejleményről rendszeresen tájékoztatják Ukrajna magyarországi nagykövetét.

Varga Béla

A határátkelésről tanácskoztak

A magyar küldöttség ung­vári megbeszéléseinek keretében a KMKSZ ung-parti székházában Kovács Miklós elnök, parlamenti képviselő és Brenzovics Lász­ló alelnök fogadta Lupko­vics György VPOP alezredest, debreceni regionális vámparancsnokot és Szepesi István határőr-ezredest, nyírbátori határőr-igazgatót. A felek megvitatták az ukrán-magyar határszakaszon kialakult helyzetet, majd Kovács Miklós tolmácsolta vendégeinek a hozzá e tárgykörben eljuttatott lakossági panaszokat. A házigazdák és vendégeik megállapodtak abban, hogy a jövőben kölcsönösen informálják egymást a határforgalommal és vámszabályokkal kapcsolatos kérdésekről, s a sajtón keresztül rendszeresen tájékoztatják a közvéleményt is.