Tiszaújlakon Príma-lángos kapható
A Nagyszőlősi járás első magánvállalkozója
A tiszaújlaki Futó Sándor 20 évig dolgozott műbútorasztalosként a beregszászi bútorgyárban. A szocialista rendszer bukása után a gyár leállt, az addig ott dolgozókat a munkanélküliség fenyegette. Riportalanyunk ekkor döntött úgy, hogy magánvállalkozásba kezd.
– Mikor határozta el, hogy belevág?
– Közvetlenül a szocialista rendszer bukása után megszűnt a munkahelyem. 1991-92-ben úgy gondoltam, hogy valamiből meg kell majd élni. A Nagyszőlősi járásban így én voltam az első magánvállalkozó.
– Milyen vállalkozásba fogott?
– Először egy kis magánpékséget indítottam be, mert a szüleim korábban már sütöttek kenyeret. Népszerű lett és hasznot is hozott a konyhára, ezért bővíteni, gépesíteni szerettem volna. Ehelyett mégis be kellett zárnom, mert az energiaválság idején nem volt gazdaságos. A bezáráshoz a konkurencia megjelenése is hozzájárult, hiszen a falusi kispékségek gázkemencékkel sütöttek és így olcsóbban tudták adni a kenyeret, mint én.
– Mihez kezdett a pékség bezárása után?
– A pékség bezárása után lángossütéssel próbálkoztam, aminek a tudományát magyarországi útjaim során lestem el. Ez viszonylag kisebb befektetést igényelt és volt rá kereslet. A lángos mellett üdítőket és kávét is lehetett nálam kapni.
– Kapni még lángost?
– A lángos megmaradt a mai napig. Emellett édességet, kekszeket, élelmiszercikkeket, üdítőket, kávét, gyümölcsöt, dohányárut, kenyeret, italokat vásárolhatnak még a vevők.
– A kenyeret Önök sütik?
– Nem, hanem az egyik barátom a szomszéd faluban, én pedig segítek neki az eladásban.
– Ön szerint mi az oka annak, hogy fennmaradt a vállalkozása, holott több nagyobb kávézó is csődöt mondott már azóta?
– A legfontosabb a remény, és az, hogy az ember ne adja fel. A lényeg, hogy a kényszerhelyzetekben ne essünk kétségbe, hanem gondolkodjunk el az újítási lehetőségeken. Az is nagyon fontos tényező, hogy főút mellett van a kis kávézóm, ezért sok átutazó vendég is betér. De a legeslegfontosabb mégis az, hogy mindig meg kell tudni újulni.
– Kikből áll a vásárlóközönsége?
– Mindenekelőtt az átutazókból, akik a határra járnak.
– Megéri még folytatni?
– A családot fenn lehet belőle tartani, de nem lehet meggazdagodni. Most már egyre több a nagyvállalkozás, egyre jobban ellepik a piacot, és az ukrán törvények is őket támogatják. Egyelőre bizonytalan a jövő.
– Tervez-e a bővítést, újítást?
– Szeretnék egy kis étkezdét nyitni, ahol gyorsan elkészíthető ételekből (palacsinta, levesek, kremzli stb.) választhatna a vendég. Addig is, ha valaki átutazik Tiszaújlakon, kóstolja meg a Príma kávézóban kapható lángost . Nem bánja meg.
Karmacsi Zoltán