Közlemény a KMKSZ elnökségi üléséről
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége 2001. március 12-én rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen az alábbi határozatokat hozta:
1. Kezdeményezi, hogy a két ország kormánya hozzon létre egy olyan ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottságot, amely kidolgozza a Felső-Tisza-vidék komplex árvízvédelmi koncepcióját.
2. Felkéri Kovács Miklós parlamenti képviselőt, hogy nyújtson be indítványt az árvízi helyzettel, az árvízvédelmi munkálatokkal, illetve a vegyesbizottság megalakításával kapcsolatban.
3. Felszólítja a KMKSZ alapszervezeteit és tagjait, hogy az árvízkárosultak megsegítése érdekében aktívan vegyenek részt a történelmi egyházak által szervezett segélygyűjtési akciókban.
4. Kezdeményezi a Kárpátalja Megsegítése Program kuratóriumának összehívását.
5. A Szövetség az árvízre való tekintettel a március 15-i eseményekről szerény keretek között emlékezik meg.
6. A középszintű szervezetek az évi közgyűléseket az árvíz miatt későbbi időpontban tartják meg:
– március 24., Ungvári járási középszintű szervezet: Csap, városi tanács ülésterme,
– Munkácsi járási középszintű szervezet: Munkács, KMKSZ-székház,
– Nagyszőlősi járási középszintű szervezet: Nagyszőlős, Perényi Zsigmond Középiskola nagyterme,
– március 25., Beregszászi járási középszintű szervezet: Beregszász, járási tanács ülésterme,
– Felső-Tisza-vidék: Aknaszlatina, a községi tanács ülésterme.
Valamennyi ülés 10 órai kezdettel lesz megtartva.
A KMKSZ elnöksége