Közlemény a KMKSZ elnökségi üléséről

2001. március 16., 01:00 , 9. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége 2001. március 12-én rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen az alábbi határozatokat hozta:

1. Kezdeményezi, hogy a két ország kormánya hozzon létre egy olyan ukrán-magyar kormányközi ve­gyesbizott­sá­got, amely kidolgozza a Felső-Tisza-vidék komplex árvízvédelmi koncepcióját.

2. Felkéri Kovács Miklós parlamenti képviselőt, hogy nyújt­son be indítványt az árvízi helyzettel, az árvízvédelmi munkálatokkal, illetve a ve­gyes­bi­zott­ság megalakításával kapcsolatban.

3. Felszólítja a KMKSZ alap­szervezeteit és tagjait, hogy az árvízkárosultak megsegítése érdekében aktívan vegyenek részt a történelmi egyházak által szervezett segélygyűjtési akciókban.

4. Kezdeményezi a Kárpátalja Megsegítése Program kuratóriumának összehívását.

5. A Szövetség az árvízre va­ló tekintettel a március 15-i eseményekről szerény keretek között emlékezik meg.

6. A középszintű szervezetek az évi közgyűléseket az árvíz miatt későbbi időpontban tartják meg:

– március 24., Ungvári járási középszintű szervezet: Csap, városi tanács ülésterme,

– Munkácsi járási középszintű szervezet: Munkács, KMKSZ-székház,

– Nagyszőlősi járási középszintű szervezet: Nagyszőlős, Perényi Zsigmond Középiskola nagyterme,

– március 25., Beregszászi járási középszintű szervezet: Beregszász, járási tanács ülésterme,

– Felső-Tisza-vidék: Ak­na­szlatina, a községi tanács ülésterme.

Valamennyi ülés 10 órai kezdettel lesz megtartva.

A KMKSZ elnöksége