A köpenyem négy helyen átlőtték…
„Egy kis feljegyzés életem történetéből”
Régóta foglalkoztat a kérdés, mi az, ami egyszer csak arra készteti a tollhoz nemigen szokott kezet, hogy papírra vesse élete folyását, sorsának alakulását. Mindig különleges izgalommal veszek kezembe egy-egy ilyen kötetet, s többszörösen felerősödik a szeretetnek és összetartozásnak az a szavakkal ki nem fejezhető szívtájéki remegése, ha kárpátaljai ember visszaemlékezéseiről, életútjáról van szó.
Ilyen érzésekkel olvastam a Beregújfaluban élő Szóka János „Egy kis feljegyzés életem történetéből” című kéziratát, melyet 1995-ben vetett papírra. A három iskolás füzet sűrűn teleírt lapjai egy nem mindennapi, megpróbáltatásokkal teli, a nincstelenség, az élni akarás, a karrier és a tisztesség, a kettős nemzeti identitás (ruszin-magyar) gondjaival is küzdő, épp ezért nagyon is kárpátaljai sorsot mutatnak be.
Szóka János két éves, amikor szülei Iloncáról a Beregszászi járásba költöznek. Gyerekként a ház körüli munkában segít, 17 éves korában pedig megkezdődik „vándorlása”. Először egy budapesti cég ilosvai fakitermelésén dolgozik, majd Gyertyánligeten kubikosként utat épít; később Győrben próbál szerencsét: segédmunkás egy építkezésen, aztán az ágyúgyárban, majd újra kubikos. A sorozás miatt hazajön, de bevonulása előtt a cséplőgépnél dolgozik, hordja a nehéz zsákokat; katonaság, tisztiszakács-tanfolyam, sebesülés, fogság, cseh légió, itthon a kolhozszervezés évei, majd a borzalmas szibériai fogolytábor... Ugye sok idős kárpátaljai számára ismerős élet-állomások ezek?
Álljon itt néhány esetlegesen kiválasztott fragmentum ebből az eseményben, sorstragédiában bővelkedő élettörténetből.
... Ment egy menet az orosz frontra, és minket is bevagoníroztak.
A Tatár-hágón keresztül, a nagy Kárpátokon át Kolomia felé gyalog. Elhagytuk a Kárpátokat, éjjel-nappal vagy négy nap mentünk. Hajnalra megszólalt a golyószóró meg az aknavető.... Úgy gondolom, augusztus lehetett. Meleg volt, s a szél hullaszagot hozott a völgyből. ...
Pár nap múlva a front felszakadt, az oroszok előrenyomultak. Mi oszt ahogy tudtunk, úgy menekültünk hátrafelé. Szétszaladtunk, ki merre. Én bebújtam valami kis ólba, és vártam az oroszokat, hogy megadjam magam... De nem úgy történt. Mikor megrohanták a konyhát, hát mint a vaddisznók, csak elkapni a szalonnát, a kolbászt, a zsírt. Amit csak tudtak, mindent vittek. Olyan éhesek voltak, piszkosak, csúnyák, hogy én megijedtem tőlük. Kibújtam, és szaladtam. Észrevettek és utánam lőttek. A köpenyem négy helyen átlőtték, de a testemet nem érte golyó. Nagy szerencsém volt...
... Odanéz apám, elkiáltja magát: Hazajött a Jani fiam! Megvolt az igazi öröm. De nem sokáig tartott, mert ahogy bementem Beregszászba, a milíciára, rögtön megkérdezték, hogy honnan jöttem, hol voltam. Elmondtam, hogy amerikai fogságba estem, Franciaországba vittek, ott beléptem a cseh légióba. Mondja a volt barátom, Volosin, aki már a milícián dolgozott, ő úgy hallotta, hogy aki amerikai fogságban volt, azokat össze fogják szedni, és oroszországi lágerekbe viszik. De senkinek egy szót se! – figyelmeztetett. Megijedtem. Egy kiút van, menjek az ifjúsági szervezetbe, álljak be komszomolnak, és akkor hátha megúszom. Ez 45-ben volt. Nagyon zavaros volt a helyzet.
...Behívattak a járási pártbizottságba, és kértek, hogy lépjek be a pártba. És el is határozták, hogy vegyem el Újfaluban a bírói állást, és alakítsam meg a kolhozt. El is fogadtam a bírói állást. Rögtön rám nyomtak 225 mázsa búzát bevinni a faluból, amit nem tudtam megtenni. Mert önként nem adtak, én meg nem voltam hajlandó erőszakkal teljesíteni a feladatot. Erre kijött a járási párttitkár, és mondja, majd ő behajtja a néptől. Hozzá is fogott. Megkezdte a paptól, hogyha a pap két nap alatt be nem adja a 30 mázsa búzát, akkor elviszik. A pap védekezett, hogy nincs. Őket nem érdekli. Akkor nagyon megharagudtam rájuk, hisz milyen önkéntes beadás, mikor siralom, hisz igazán nem volt a népnek magának se elegendő. Gondoltam, hát ez a kommunizmus?! Dehogy lépek én közétek! Nem kell nekem a ti pártotok!
...Megházasodtam, elvettem egy özvegyasszonyt feleségül, a 225 mázsa búza helyett beadtam 65 mázsát, amit önként adott a nép. Senki padjára, se raktárára nem mentem, csak amit önként adtak. A munkámmal nem voltak megelégedve, és leváltottak. Úgyhogy én hozzáfogtam gazdálkodni... Telt az idő, a feleségem fiút szült, nagy volt az öröm.
...Bíróságra vittek, és kihirdették, hogy kuláktámogató voltam, szovjetellenes magatartást tanúsítottam, és elítéltek 10 év tyurmára, 5 év jogvesztésre teljes vagyonkonfiszkálással.
... Bevagoníroztak, 38 napig voltam a vagonban.
... Kezdtek bennünket hajókra pakolni. ... Egy hajóra 18 ezret raktak. Én egy angol búzaszállító hajóra kerültem. Se víz, se kenyér, csak egy kis hal meg egy kis tea volt minden eledelünk... Az Ohotszki-tengeren mentünk Magadánig, s innen még tizenkét napig vittek tovább...
... Lehetett venni konzerveket, meg a jakutok hoztak be tejet táblákba befagyva, azt kiolvasztottuk, és ettük. Csak el ne gondolják, hogy ők fagyasztották! Az a természet által fagyott, mert ott már augusztusban is 30-40 fokos hideg volt. Úgy fejtek, hogy ahol állott a tehén, a fejő nem edénybe fejt, a hóba csinált egy kis gödröt, és abba fejt. Mikor kifejte azt a kis tejet, már egybe volt, és úgy árulták darabokban.
... Megbeszéltük a barátokkal, hogy megszökünk. Úgy gondoltuk, hogy szeptemberben fogunk útrakelni. Közel volt hozzánk Észak-Kanada, de odáig nem juthattunk el, mert a jakutok egy elfogott rabért nagy jutalmat kaptak, valami 16 pácski teát meg vagy 20 kiló cukrot meg még vagy 250 rubelt. Lehoztak egy elszökött rabot helikopteren. Nagyon csúnya volt, és ráírták, hogy mind így járunk, aki szökni próbál. ... Eljött 1953, amikor Sztalin meghalt... Én is beleestem az amnesztiába, 1953-ban szabadultam.
...Aki fogja olvasni, kívánok neki jó egészséget, türelmet és hitet, hogy aki ezt írta, tiszta szívből és lelki igazsággal írta.
P. Punykó Mária
