A virsli, a sör és a világ proletárjai
Éljen május 1-je!
„Van itt egy folyó, van itt egy vár, legyen e helység neve – no nem Uzsgorod, hanem Ungvár”– kezdte felszabadultan mondókáját az első szabad május elsején a megyei televízió magyar adásainak munkatársa az ungvári Lenin téren. Megforgatta, megropogtatta és elnyújtotta a szót, Ungvár, hogy mindenki értse: az új idők szele elsöpörte Uzsgorodot és testvéreit, Mukacsevót, Beregovót, Vinogradovót a média szóhasználatából. Majd így folytatta: ezentúl senkit sem lehet kötelezni arra, hogy a munka ünnepét ne a családjával töltse, hanem a felvonulási tér flaszterét koptassa.
Tavasszal azonban felfújja a szél a kaparékot, új erőre kap a halandó, és miközben a szpíker sajtószabadságtól izmosodó mondatai sorra tépték le magukról a cenzúra rabláncait, a háta mögött rendezett sorokban vonultak el a baloldali érzelmű cipők (mert a képernyőn csak ennyit lehetett látni azokból az emberekből, akiket a leköszönt rendszer tehetetlenségi ereje hajtott a világproletariátus nagyvezére elé). Nem hurráztak, nem éltették az agrárfenomén Ladányi Hannát és Pitra Jurijt, a takarékos Janco Vaszilt, nem tettek munkafelajánlást Alekszej Grigorjevics Sztahanovnak, csak csendben átsétáltak a fényes múltból a bizonytalan jövőbe. Még a nap sem tátotta el a száját. Esett. Megverte a rác boldogság az ilyen ünnepet!
A tudósítást a Magyar Televízió is átvette. A kazetta akciófilmekbe illő módon jutott el a tokaji Bodrog-parton felállított sátorstúdióba: a határig fekete Volgával, Záhonytól Tokajig pedig hidroplánnal. A térdig vízben ülő műsorvezető mit sem sejtve arról, hogy ez volt a tavasz tizenötödik pillanata, csak ennyit jegyzett meg: „Hiába, keleten a helyzet változatlan.”
Eközben a Bodrogtól jobbra néhány kilométerrel, az Ung partján munkatársunk elindult a boldogság felé vezető úton. Munka után ízes az étel, foglalta össze súlyos évszázadok tapasztalatát, és legurított egy Gorbatschow vodkát, mellé pedig rendelt egy pár virslit és egy korsó 23 kopejkás cseh sört...
Kulin Zoltán
