Ifjú színészek méltatták az anyák napját Aknaszlatinán
Aknaszlatinán rendhagyó módon ünnepelték az anyák napját május 6-án. A Tékozlók elnevezésű ifjúsági színjátszó csoport egy Jézus Krisztus szenvedését bemutató bibliai jelenetsort adott elő a római katolikus templomban. A nemrég alakult színjátszó kör nagypénteken debütált ezzel a passiójátékkal. Az húsvéti emelkedettségben nagyon nagy sikere volt az ifjú színjátszóknak, ezért került sor az újabb előadásra, immár az édesanyák tiszteletére.
Nem bánta meg, aki ezen az estén nem a tévé valamely tucatfilmje, hanem e lelkes kis csapat mellett döntött. A szereplők, Lukács evangéliumát alapul véve, mesterséges pátosztól és fennköltségtől mentesen, a maga egyszerűségében mutatták be a nagypénteki eseményeket az utolsó vacsorától a keresztre feszítésig. Az odaadással játszó fiatalok között kiemelkedő alakítást nyújtott Kiss Szilárd Jézus szerepében, illetve Danilics József, aki határozottságával igazi tehetségként jelenítette meg Pilátust.
– A gyerekek nagyon vágynak a meghittségre, a baráti odafordulásra a felnőttek részéről – meséli Bíró Ágnes tanítónő, a csoport egyik vezetője. – Ezt megérezve határoztuk el, hogy elkezdünk foglalkozni velük. Célt tűzünk elébük, és tehetségünkhöz mérten segítjük annak megvalósítását. Nem csalódtunk bennük, számunkra is meglepő lelkesedéssel álltak a feladathoz. Négy hét alatt sikerült formába önteni az előadást, melynek ötletét Mészáros Domonkos tisztelendő atya adta.
– Átesve a tűzkeresztségen, jelenleg már újabb forgatókönyvekért nyaggatnak bennünket – mondja Stercli Éva pedagógus, a színjátszó kör másik „megálmodója”. – Júniusra tervezzük Gárdonyi Géza Adj Isten, Biri című kisregényének színrevitelét. Lelkesedésben nincs hiány, reméljük, az újabb siker sem marad el.
-farkas-