Szűkösen, de testvéri szeretetben

Beszélgetés Papp Tihamér atyával a ferences rendi szerzetesek mindennapjairól Nagyszőlősön

2001. május 11., 02:00 , 17. szám
Az áhítat rövid pillanata munka közben

Nagyszőlősön 1990 óta teljesítenek szolgálatot a ferences rendi szerzetesek, akik a magyarországi Ferences Ka­pisztrán Provincia tagjaiként végzik misz­sziói küldetésüket Kárpátalján. Túl­nyomó részt a tiszaháti községekben folytatják szer­­­teágazó egyházi tevékenységüket, ahol a lakosság körében igen nagy tisztelet övezi őket. A ferences közösség mindennapjainak szokásai és gondjai viszont csak ritkán kerülnek a rend­­ház falain kívülre.

– Problémák mindig és mindenhol adódnak, melyekről elsősorban nem beszélni kell, hanem meg kell oldani őket – mondja Papp Tihamér atya, a rendház felelős elöljárója. – Jelenleg hat tagja van a missziónak, négyünknek van egy-egy konkrét körzete, ketten pedig besegítenek ezek ellátásában. Összesen 12 hely­ség­ben végzünk lelkipásztori szolgálatot, ugyanakkor koordináljuk az egyházi óvodák, patikák munkáját és a szeretetszolgálatokét, melyek központja itt, Nagyszőlősön működik. Az ideális persze az lenne, ha minden községben lenne egy pap, hisz tennivaló van bőven.

– Ön tíz évvel ezelőtt járt először Kárpátalján, és rövidesen már mint missziótag tért vissza. Mi vezérelte abban, hogy éppen itt vállaljon szolgálatot?

– Mint kisegítő lelkész érkeztem ide, úgy emlékszem, éppen húsvétkor. Nagy hatással volt rám akkor, hogy az itt élő emberek mennyire áldozatkészen ragaszkodnak hitükhöz, lelkesen bekapcsolódtak az éneklésbe, az imád­­­kozásba. A rendszerváltás évében egyfajta reményteljes várakozással tekintettek a jövőbe, amiben az egyház is fon­­­­tos szerepet kapott. Az első pil­la­­nattól kezdve itthon érez­­­tem magam, és szí­­vesen vál­­­­laltam a ki­hívá­sok­kal teli szol­gá­la­tot.

– Ko­ráb­­­­­ban 18 éven át dolgozott matematika-fizika szakos gimnáziumi tanárként Esz­ter­­gomban. Nem hiányzik a tanítás?

– Őszintén? Nem. Az elmúlt rendszerben a tanári oklevél megszerzése volt a feltétele annak, hogy én ferences szerzetes lehessek. Akkoriban ugyan­­is a ferences rend csak mint iskolafenntartó működhetett. Részemről így a pályaválasztás egyfajta mérlegelésen alapult: a társadalomtudományokat áthatották az akkori ideológiák, nyelvérzékem nem volt, a matematika és fizika viszont objektív tudományok, és törvényeik függetlenek a politikától, ezért lett belőlem reál szakos tanár. Esztergomban a majd két évtized alatt voltam kollégiumi vezetőtanár, illetve a rendi közösség vezetője, így mégiscsak emberekkel dolgoztam együtt és emberformálást végezhettem. Ugyanakkor mind­­­végig tudtam, bennem volt, hogy lelkipásztor akarok lenni.

– Mi változott az elmúlt években itt, a nagy­­­szőlősi ferences rend­házban?

– Sor került némi bővítésre, megépült egy új „épületszárny”, amely­­­ben immár mindnyájunknak van egy külön szobája. A régi épü­letben ta­lál­­ható egy kis kápolna, egy vendégszoba, de még így is elég szűkösen vagyunk, nem beszélve arról, hogy a közösségi élethez közös termek is kellenek. Több vendégszobára lenne szükség a hozzánk érkező vendégek elszállásolására, továbbá könyvtárhelyiségre, társalgóra . Egyelőre azonban azzal kell megelégednünk, amink van.

– Jut-e idejük arra, hogy közösen beszéljék meg a napi történéseket, tapasztalatokat?

– Időből van mindnyájunknak a legkevesebb. A sok feladat és nagy távolságok miatt ritkán vagyunk egy helyen egy időben. A közösségnek persze vannak alapvető igényei, mint a napi közös imádság, a lelki programok, és ha alkalom nyílik rá, a közös étkezés. Hagyományainkhoz tartozik például, hogy a névnapok alkalmával közös vacsorát szervezünk, amellyel megtiszteljük egy-egy testvérünket. Raffael atya szívesen főz, tesz-vesz a konyhában, de ilyenkor a személyzet hölgytagjai is besegítenek az ünnepi készülődésbe.

– Időnként mindenkinek szüksége van a felüdülésre. Önöknél kinek mi jelenti a kikapcsolódást?

– Fiatalabb rendtársaink, Raffael és Jónás atya szívesen bekapcsolódnak a gyerekek futballjátékába, vagy kerékpároznak autózás helyett. Ez persze mindnyájunkra ráférne, hisz jóval egészségesebb, mint vezetni. A magam nevében ugyanakkor azt mondhatom, hogy számomra a munkafeladatok változatossága adja az egyedüli felüdülést, amikor az egyik dolgot abbahagyom és kezdem a másikat. A feladatok elvégzésére jutó idő általában kevés, ezért nincs is hobbim.

– Úgy tudom, a közös mun­­­ka eredményeként pün­kösd idején örömteli esemény elé néznek...

– Így igaz. Csetfalván pün­kösdhétfőn kerül sor az újonnan épült katolikus tem­p­­­lom szentelésére. A református többségű köz­s­égben két évig épült a temp­­­­lom, ame­­­­lyet közösen vesznek majd igénybe a római és görög katolikus hívők. Ugyan­­­­akkor meg kell említeni, hogy Tisza­bö­­kény­ben is el­kez­dődött egy kisebb katolikus templom építése, mégpedig a helyi lakosok és társadalmi szervezetek kezdeményezésére. Mint a példa mutatja, természetesen meg­van­nak a magunk sikerei, igyekszünk eleget tenni felvállalt feladatainknak. Elsősorban annak, hogy az egyház valóban építő erejévé váljon a társadalomnak, az embereknek pedig segítsen a lelki problémák megoldásában.

Popovics Zsuzsanna