Lesz-e szobra Rákóczinak Beregszászban?
A Rákóczi Szövetség lovasszobrot és múzeumot szeretne
Remélhetően hagyományteremtő fórumot hívott össze a Rákóczi Szövetség május 10-én Beregszászban, melyre a helyi civil szervezetek, a történelmi egyházak, valamint a sajtó képviselői kaptak meghívást. A találkozónak két fő célja volt. Egyrészt a szövetség által tervezett Rákóczi-lovasszobor szükségességéről, s a felállítás helyéről cseréltek véleményt a megjelentek. Mint azt Taracközi Gerzson tiszteletes, a Rákóczi Szövetség beregszászi járási szervezetének elnöke elmondta, a szobor az egység jelképe lehetne, hiszen a Nagyságos Fejedelemnél nem számított a vallás, a nemzetiség, ő az „embert” látta a másikban. A megjelentek egyhangúlag támogatták a kezdeményezést, a helyszín kiválasztásával kapcsolatban azonban voltak viták. A Rákóczi Szövetség Beregszász legforgalmasabb, legimpozánsabb helyét, a Rákóczi teret ajánlotta, ahol Esze Tamás annak idején kibontotta a szabadságharc zászlaját. A Sevcsenko Társaság azonban ugyanide, a Sevcsenko utca elejére tervezte az ukrán költő emlékművének felállítását, a katolikus egyház pedig egy Mária -szobrot képzelt e helyütt, amely Jézus születésének kétezredik évfordulója alkalmából készül. Így ez utóbbiak, bár nem ellenezték a javaslatot, tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. A szavazás eredményeként a Rákóczi Szövetség a fent említett teret jelöli majd meg a városi tanácshoz benyújtandó kérvényében.
A fórum másik témája egy múzeum létrehozásának kérdése volt. Kisebb múzeumok ugyan működnek Beregszász környékén (pl. az ásványi kincsek múzeuma a geológusok lakótelepén, a bormúzeum Nagymuzsalyban stb.), a város s egyben a vidék kulturális életét azonban színesebbé tenné egy nagyobb létesítmény, ahol a helytörténeti emlékek éppúgy kiállításra kerülhetnek, mint a sport, a népművészet stb. emlékei. Kromák András alpolgármester a Bethlen-kastélyt ajánlotta erre a célra, mely impozáns épület létére jelenleg igen kevéssé van kihasználva, így kisebb átalakításokkal a célra alkalmassá tehető. A fórum elfogadta a javaslatot, így már csak idő kérdése, hogy Beregszász ezáltal is a turisták kedvelt célpontjává váljék.
Olasz Tímea