Kölcsöncsizmákban nem olyan a tánc

Derceni művelődési ház: hogyan lehet gazdálkodni a semmiből?

2001. június 22., 02:00 , 23. szám

Az emberiség több ezer éves történetében mindig voltak emberek, akik szívügyüknek tekintették a tegnap kultúrájának átmentését a holnap számára. Nem volt ez mindig könnyű, mint ahogy napjainkban sem az. Hogyan lehet gazdálkodni a semmiből? Ezt a kérdést sok művelődési ház igazgatójának fel lehetne tenni Kárpátalján. Egyikük, a nyugdíj előtt álló Szavina Ilona az egykor virágzó derceni művelődési ház vezetőjeként igyekszik pezsgést vinni a település kulturális életébe.

– Mi volt itt „azelőtt”?

– Volt, amikor 40 pár is táncolt a táncegyüttesünkben, két Ikarus kellett az utaztatásukhoz. A falusi tánccsoportok legnagyobb gondja az, hogy nem állandóak. A fiúkat elviszik katonának, a lányok férjhez mennek, három-négy év alatt kicserélődnek a tagok. Ennek ellenére harminc éven át működött énekkar a kultúrházban, állandó színjátszó csoportunk is volt. Támogatás híján szétestek ezek a csoportok, mindenki a kenyér után szalad. Az idősebb korosztályt pedig már nem tudja érdekelni a kultúra, s ez nem az ő hibájuk elsősorban.

– Maradt-e valami a hajdani virágkorból?

– Jelenleg hat-hét pár táncol a régiekből, de már van utánpótlás. 30-35 tagú a gyermekcsoportunk, s idén mintegy negyven pár iratkozott be, akiknek többsége nagyon tehetséges. Összeállítottunk egy másfél órás műsort, amelyben a hattagú zenekarunk kíséretében szólisták is énekelnek. A elmúlt évben kb. 20 fellépésünk volt Magyarország különböző vidékein. Részt vettünk egy hivatásos néptáncversenyen is Budapesten, ahol gyakorlatilag egyedül mi voltunk amatőrök.

– Kapnak-e támogatást a munkához?

– Régen különböző alapok voltak elkülönítve utazásra, eszközökre stb. Jelenleg a fizetéseken kívül alig ad valamit az állam. A legutóbb ezer hrivnyát kaptunk, ami el is ment a világításra. A párok 25 éves ruhákban táncolnak, amelyek meglehetősen kopottasak, de még használhatók. A csizmákat kölcsönözzük, hiszen egy pár csizma 60 hrivnyába is belekerül.

– Hogyan lehet mégis fennmaradni?

– A KMKSZ járási szervezetén keresztül pályázatokat nyújtunk be különböző szervezetekhez, amelyek támogatják az utazásokat. A legutóbbi javítási munkálatokat pedig abból a pénzből fedeztük, amit a fiatalok „diszkóztak” össze. Az utódomnak nem lesz könnyű dolga, ha fenn akarja tartani ezt az intézményt, de a fiatalok még tudnak lelkesedni. Egy-egy anyák napi előadáson még ma is tele van a nézőtér, mert a szülő nem azt nézi, hogy kopott a ruha, vagy lyukas a padló. És minden sikeres fellépés megerősíti a szereplőkben a hitet, hogy van értelme a megfeszített munkának. Ami engem illet, én a régi időkben nőttem fel, amikor még volt kötelességtudat. Megszoktam a munkát, s szeretnék valamit hagyni magam után. Igyekszem, hogy ez minél szebb legyen.

Olasz Tímea