Templomtorony- és keresztmegáldás Tiszaújhelyen
Üzenetet hagytak az utókornak
A tiszaújhelyi görög katolikus templom tornyának felújított süvegét és keresztjét áldotta meg vasárnap a majd ezer hívő jelenlétében Bendász Dániel görög katolikus esperes, Szabó Konstantin homokdédai, Trescsula László mátyfalvi és Orosz István tiszaújhelyi parókus.
Az ünnepség a vecsernyével vette kezdetét. Ezután a templom udvarán megszentelték a toronyra kerülő felújított keresztet.
A torony tetején lévő gömbbe, egy palackba zárva az eljövendő nemzedékek számára néhány pénzérmét, papírpénzt, a kort tükröző újságok lapjait, illetve a gyülekezet üzenetét helyezték el. (A legutóbbi, 1926-ban elvégzett torony- és keresztjavításkor a gömbből rejtett emlékek, többek között régi osztrák és magyar pénzérmék, illetve a darazsak és a hő által megrongált, olvashatatlan iromány került elő a munkálatok kezdetén.)
A szeles időjárás nagyban megnehezítette a 80 kg-os kereszt felhelyezését, de Isten segedelmével végül a helyére kerülhetett a templom ékessége.
karmacsi