Verecke 1996–2001

Egy torzó emlékére

A vereckei emlékpark kérdése évek óta foglalkoztatja Kárpátalja közvéleményét. 1996 kora tavaszán jelentek meg az első építőmunkások a Verec­kei-hágón, hogy a honfoglalás ezeréves évfordulója tisz­teletére emlékjelet állítsanak azon a helyen, ahol Árpád né­pe egykor a Kárpátok gerincén áthaladt. Ha a hatóságok nem lépnek közbe, éppen júniusra végeztek vol­na a mun­kával, s idén len­ne ötéves a honfoglaló eleink tisz­teletére megálmodott emlékmű, melynek torzója ma nem a megbékélés, hanem éppen a békétlenség jeleként emelkedik a hágón.

– A KMKSZ az emlékpark létesítése céljából még 1995-ben telket vásárolt a Volóci járásban – emlékszik vissza a történtekre Gulácsi Géza, a szövetség munkácsi járási középszintű szervezetének elnöke. – A szóban forgó járás adminisztrációja azonban nem adta ki a területre az építési engedélyt, aminek kérdéséből – a magasabb fórumok felé benyújtott kérelmek nyomán – országos politikai ügy kerekedett. Az emlékmű sorsa azóta is kényes téma, olyannyira, hogy bár kezdeményezésünkre már két alkalommal került az ukrán–magyar vegyes bizottság üléseinek napirendjére, az ukrán fél ellenállása miatt nem sikerült döntést hozni a kérdésben. Mindazonáltal a KMKSZ nem tett le arról a szándékáról, hogy az emlékművet befejezze, bármennyi időbe teljen is az.

Az emlékpark megtervezésére kiírt pályázat nyertese Matl Péter munkácsi szobrászművész lett.

– Magát a tervezést nagyon alapos kutatómunka előzte meg, ugyanis szerettem volna minden itt élő ősi nép kultúrájának motívumait belevinni. Sokáig kerestem az ennek megfelelő kiindulási alapformát és a hiteles ornamentikát. Az emlékmű, elképzelésem szerint, egyszerre lett volna szobor, oltár és kápolna, egy jel kelet és nyugat határában – a nemzetiségek közötti megbékélés szimbóluma.

– Az eltelt időszak nyilván még inkább megérlelte Önben elképzeléseit. Ha folytathatná a megkezdett munkát, változtatna-e valamit alkotásán?

– Nem, semmit. Ennek az emlékműnek olyannak kell lennie, mintha már ezer éve állna a hegytetőn. A maximális odafigyeléssel megálmodott, továbbá időtálló anyag és évezredes forma közvetítette emlékjel már a rajzasztalomon teljes volt, sem elvenni, sem hozzáadni nincs mit.

– Bízik abban, hogy egyszer mégis sor kerül majd az avatására?

– Abban bízom, hogy egyszer rend lesz, és az ország alkotmányának megfelelően min­den nemzet nyíltan vállalhatja múltját, és felállíthatja emlékjeleit.

Popovics Zsuzsanna