Eddig négy gombamérgezést produkált a nyár
Az átlagosnál kevesebb áldozattal jár a „gombaszezon”
Kilencven gombamérgezésből három halállal végződött – ez a tavalyi gombaszezon rövid mérlege, tudtuk meg a megyei járványügyi központ tájékoztatásából. 44 eset során 59 felnőtt és 31 gyermek került mérgezés következtében kórházba, túlnyomórészt Ungváron és Munkácson. Idén eddig négyen szenvedtek gombamérgezést, ami elmarad a „szokásos” átlagtól. A statisztika szerint leggyakrabban a nehéz szociális helyzetű munkanélküliek és gyerekeik „gyűjtenek” be, majd fogyasztanak mérges gombát, elsősorban tudatlanságból és figyelmetlenségből.
Az esős nyárelő gazdag gombatermése nyomán az elkövetkezőkben is számtalan kosár telik meg a zamatos húsú gombafajtákkal, akár saját kezűleg szedik, akár a leleményes „gombakereskedőktől” szerzik majd be a fogyasztók.
A városi piacokról az utóbbi időben sajnos hiányoznak a hivatásos gombaszakértők, ahonnan ezért, a kellemetlenségek elkerülése érdekében, egyszerűen kitiltották a gombaárusokat – legalábbis hivatalos helyen erről tájékoztatták lapunkat. A valóság ezzel szemben az, hogy gomba ma minden piacon kapható, különbség legfeljebb abban fedezhető fel, mennyire nyíltan kínálják portékájukat a senki által nem ellenőrzött „hivatásos” gombászok. A gyakorlott utazók persze azt is jól tudják, hol találnak az autóutak menti alkalmi „gombalelő helyekre”. Itt aztán szabad a vásár, na és az árak is: az olcsóbb fajták kilója általában 1-3 hrivnya, az ízletesebb és tartósításra is alkalmas tinóru, őzlábgomba 4-6 hrivnyába kerül. Az ár persze mindig a kínálat és kereslet függvényében alakul, de a „dörzsölt” eladók a tűző nap ellenére sem engednek a gomba árából.
A Guti erdő körüli falvakban is sokan szakosodtak a gombapiacra. Egész családok szedik már pirkadatkor az aznapi termést, hogy széles választékkal várják a vásárlókat. Van, akinek déltájt váltótársa érkezik, de sokan ebédjüket is az útszélen költik el… Mint elmondták, csak a jól ismert gombafajtákat szedik, mivel kizárólag ezekre van kereslet.
Egy biztos, legyenek óvatosak, hisz a gomba nemcsak ízletes, de veszélyes eledel is lehet.
P. Zs.