2001. július 27.

„… te sürögsz-forogsz, és sok mindennel törődöl. Pedig egy a szükséges.” (Lk 10, 42)

A fenti idézet annak a bibliai történetnek a része, mely­­­­ben Jézust barátjának, Lá­zárnak két lánytestvére látja vendégül. Márta csupa izgalom, nincs megállás, sürög-forog, hogy minden a legjobb legyen. Mária meg csak ül… Úgy tűnik, még csak észre sem veszi Márta igyekezetét, csak ül és „hallgatja Jézus szavait”. Mária nem bírja ki, hogy ne szóljon. „Uram, nem veszed észre, hogy húgom magamra hagyott a szolgálatomban? Szólj neki, hogy segítsen!” Jézus a híres mondattal felel: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl. Pedig egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.”

Ugye sokunknak ismerős ez a helyzet? Átélhettük, hogy egy-egy vendég érkezésekor a sütés-főzés szeretetből fakadó igyekezete vagy más munka lehetetlenné tette a rég látott baráttal, rokonnal való igazi beszélgetést, személyes találkozást.

Valóban életünknek egyik „nyavalyája”, hogy az, aminek eszköz szerepe van, öncélúvá válik emberekkel szemben, és ami még fájóbb, ISTENNEL szemben. A hagyományos magyarázat két életforma – tevékeny és szemlélődő életforma – megszemélyesítőjét keresi a két nővérben. Ám szó sem lehet arról, hogy szembeállítsuk a kettőt. Félreértenénk Jézus szavait, ha azt hisszük, hogy nem becsülte meg Márta szorgalmát. Jézus nem a tétlenséget, bárgyúságot, közönyt szentesíti, amikor megvédi Máriát, nem! Itt sokkal inkább arról van szó, hogy mi, hívő emberek, keresztények a legszebb, legnemesebb igyekezetünket vagy a látszólag „életfontosságú” tennivalóinkat sem érezhetjük mindennél, még az Istennél is fontosabbnak! Pedig hányszor van ez így… Jézus Krisztus Urunk tétele, ti. hogy „csak egy a szükséges” nem azt jelenti, hogy a keresztény lánynak, asszonynak nem kellene megtanulnia a háziasszonyi mesterséget, vagy egy keresztény férfi éveken át másokra háríthatná az otthon gondjait, hanem azt, hogy „Mindennek megvan az órája és minden szándéknak az ég alatt… ideje a hallgatásnak. És ideje a szólásnak” (Préd 3, 1. 7). Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, mely Isten szájából származik” (Mt 4,4). Ebben az ész nélküli rohanásban álljunk meg egy szóra, szenteljünk egy kis időt Jézusnak, üljünk lába mellé és halljuk: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt vall?”

Szulincsák Sándor
káplán, Beregszász