Írógéppel az elmúlás ellen
Kígyós népi krónikása
Csok Bertalan kígyósi egyházi pénztárnok asztalán mindig nyitva van a Biblia. Évekkel ezelőtt látta valakinél, s azóta ő is így tesz, hogy bármikor belenézhessen. Szemét és fülét ugyanígy nyitva tartja, s ami érdekeset tapasztal, igyekszik minél hamarabb papírra vetni. Így lett ő egyfajta népi történetíró, az emberi együttélés krónikása a faluban.
– A festő lefesti az embereket, én a tollammal örökítem meg őket –mondja. – Eleinte a rokonaimról írtam, majd a jópofa szomszédokról, ismerősökről. A történetek egy részét még gyermekfejjel hallottam, s idővel újra eszembe jutottak. Úgy éreztem, meg kell mentenem őket a feledéstől.
– Hogyan kezdődött ez a hobbi?
– 1984-ben Beregváron voltam szanatóriumban, ott elég időm volt a gondolkodásra. Sok régi történet, ismerős jutott eszembe, s elkezdtem papírra vetni az emlékeimet. Sokáig szégyelltem ezeket az írásokat, nem mutattam meg senkinek. Később többen biztattak, írjak tovább.
– Mi lesz a sorsa ezeknek az írásoknak?
– Szeretném rendszerezni őket, s később talán fényképeket is készíteni hozzájuk. Jelenleg csak saját szórakoztatásomra írogatok, esetleg készítek néhány példányt az ismerősöknek is.
– Előfordult-e, hogy valamelyik történet szereplője megsértődött amiatt, hogy „papírra került”?
– Egyetlen egyszer fordult elő, hogy az érintett megsértődött, de az is félreértés volt. Egyébként csak mosolyognak rajta az ismerőseim. Mostanában már ritkán említek nevet a történeteimben, így nehezebb rájönni, hogy kiről van szó.
– Úgy tudom, vannak vallásos tárgyú írásai is. Ezek hogyan születnek?
– Betegségeim által közelebb kerültem Istenhez, fontos helye van az életemben a hitnek. Ha a templomban hallott prédikáció megérint, hazajövök, és leírom azt kiegészítve saját gondolataimmal.
O. T.
