Augusztusban érkeztek a gólyák
Megszenvedtek, hogy diákká lehessenek
Idén második alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkormányzata az elsőéves hallgatók „avatóünnepségét”, a gólyatábort. Ez alkalommal a mezőkaszonyi termálfürdő adott otthont a rendezvénynek, ahol a gólyák igazi polgáraivá válhattak a főiskola diáktársadalmának, megismerkedhettek annak szokásaival. S hogy milyen áron? A négy nap alatt a gólyáknak több, felsős diáktársaik által kifejezetten számukra kiötlött feladat megoldásával kellett bizonyítani rátermettségüket. Volt arcfestő- és burgonyahámozó-verseny, mesék színpadi megjelenítése, IQ-vadászat, éjszakai zászlókeresés stb.
A gólyák pihenésképpen megtekinthették a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Dorottya című előadását.
karmacsi