Megmaradni kereszténynek, magyarnak

Szent István-napi búcsú és millenniumi ünnepség Aknaszlatinán

2001. augusztus 24., 02:00 , 32. szám

Templomuk védőszentje, államalapító Szent Ist­ván királyunk napján megtartották a hagyományos templombúcsút az ak­na­szlatinai római katolikus hívek. Az ünnepi szent­misét megelőzően Pap Sándor akna­szla­tinai plébános köszöntötte a több száz za­rándokot, valamint az állami és társadalmi szer­vezetek képviselőit, köztük Szakács Zol­tánt, a Magyar Köztársaság ungvári fő­kon­zul­ját és Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét, parlamenti képviselőt.

– A mindenható Isten minden nép egére fényes csillagot állít, amely eligazító fényt és világosságot mutat az emberiség zajos történelme folyamán – mondta szentbeszédében Sándor atya. – A magyar nemzet szá­mára Szent István király volt az a tündöklő csillag, aki képes volt ma­ga után vonni egész népét és ál­lammá formálni. Bölcs emberként házát és a hazát biz­tos sziklaalapra építette, a keresztény tanítás időtálló fundamentumára. A mai napon ez a kérdés áll előttünk: hogyan követjük, követhetjük mi szent királyunk példáját? Úgy, hogy megőrizzük nyelvünket, nemzeti tudatunkat, és kincsnek, értéknek tekintjük mindazt, amit nagyjaink megteremtettek; hogy elkötelezett, vallásos keresztény életünkkel a Szent István-i örökséghez ragaszkodva, példánkkal és szavakkal neveljük, formáljuk a jövő nemzedéket; egy nemzedéket, amely az új kihívások közepette is képes erőt meríteni az ősi gyökerekből és keresztény emberként megmaradni ebben a világban.

A szentmisét követően az ünnepség folytatásaként Kovács Miklós köszöntötte az egybegyűlteket:

– A mai napon arra emlékezünk, hogy őseink ezer éve alapítottak államot, majd építettek erős nemzetet. És bár mi ezen állam keretein kívül élünk, nekünk itt kell megmaradni magyarnak. Mégis jogosan ünnepeljük Szent Istvánt, mert a munkát, amit elkezdett, igenis folytatni kell. Az államalapítás akkor igazi és visszavonhatatlan, amikor az államot a nemzet magáénak vallja, fenntartja. A mi feladatunk is ez – a magyar államot és nemzetet minél mélyebben belevésni a lelkekbe, hogy ezeket a nehéz időket túl tudjuk élni. Ennek érdekében újjá kell magunkat szervezni, mege­rő­síteni és megtartani helyzetünket, hogy mi magyarok tiszteletet vált­sunk ki. Isten segítsen nekünk, hogy az előttünk ál­ló nehéz munkát, a mi saját kárpátaljai magyar államalapításunkat véghez tud­juk vinni.

Ezt követően az Illyés Gyula Ma­­gyar Nemzeti Színház művészei szavaltak, majd az egybegyűltek meg­koszo­rúzták a honfoglalási és millenniumi emlékparkban Szent István király szobrát és a szoly­vai láger áldozatainak emlékoszlopát.

Az ünnepség késő délután a Credo együttes műsorával zárult.

Popovics Zsuzsanna