2001. október 19.

2001. október 19., 02:00 , 40. szám

„Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,14)

Magasz­tos és nagyszerű nevet ad és küldetést bíz Krisz­­­­­­tus Urunk tanít­vá­­­­­nyai­ra.

Ők a világosság, a fény, akik az Úr fényével világítanak, a világosság fiai, akik a mennyei Atya „enyhe világosságának”, Jézus Krisztusnak a fényét adták át a világnak.

Névnek és küldetésnek vagyunk birtokosai mi, „pogány nemzetek” szülöttei, akiknek hivatásuk és feladatuk van. A nevet – világosság – erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten „tartóra tenni”, hogy majd ne kelljen utódaink előtt szégyenkeznünk: sötétséget hagytunk rájuk, mert nem tudtuk megőrizni és szégyent hoztunk a névre; a küldetésben hegyre épült városnak kell látszani, tartóra helyezett gyertyaként világítani.

Talán lehetetlennek tűnik a sziklás hegyen építkezni, a viharban és szélben tartóra tett gyertyaként világítani. Való igaz ez is, ha egyedül, magam akarom csinálni.

De az Úr egymás mellett küzdőtársként és testvérekként hagyott bennünket, közösen megbecsülni a nevet, és teljesíteni a küldetést, miközben segítségül hívjuk az Úr nevét.

Ezzel a névvel felfegyverkezve bátran álljunk a szél elé, vállalva hovatartozásunkat, közösségünket, hitünket, Egyházunkat. Mert nem azért élünk egymás mellett, hogy elfújjuk a másik gyertyáját, és leromboljuk a másik által épített várost, hanem azért, hogy egymást óvjuk és vigyázzuk, mert az Úr előtt majd számot kell adnunk.

Demkó Ferenc
tiszacsomai parókus