Dévay Nagy Kamilla: Dolgom van a világban

Krónikásének Zeneiskola

A kárpátaljai magyar dalversenyekről szóló híradások évről évre összekapcsolódnak a Krónikásének Zeneiskola nevével, hiszen a díjazottak egy része ebben az iskolában csiszoltatja tovább tehetségét. A tanintézet múltjáról, jelenéről és jövőjéről mesélt lapunknak Dévay Nagy Kamilla előadóművész, a zeneiskola igazgatónője.

– Hat évvel ezelőtt volt egy majdnem halálos balesetem. Az­után jöttem rá, hogy tulajdonképpen azért maradtam életben, mert dolgom van a világban. Elhatároztam, hogy megpróbálom átadni a növendékeimnek mindazt, amit 33 év alatt megtanultam, tapasztaltam a nagyvilágban. A Krónikásének Zeneiskolában azóta igyekszem mindent továbbadni tanítványaimnak: népdalokat, virágénekeket, históriás énekeket, megzenésített verseket, balladákat, tehát azokat a „csendesebb” műfajokat, amikre úgy érzem, a mostani időkben újra nagyon nagy szükség van. Összesen 52-en vagyunk, 47-en a Kárpát-medencéből. Van néhány kárpátaljai növendékem, továbbá huszonvalahány erdélyi, vajdasági, és több amerikai, brazíliai tanítványom, akik 12 nagyszerű tanár vezetésével tanulnak beszédművészettől kezdve a zeneszerzésen, előadó-mű­vészeten, klas­szikus gitáron, dzses­sz­­­­­gitáron, dzsessz­­­éneken át a hangképzésig számos nagyon izgalmas dolgot. A növendékek hajnaltól délig dolgoznak, délután járnak az iskolába, és éppen csak annyit tudnak előteremteni, hogy megéljenek. Egyszóval nehézségekkel küzdve bár, de élünk és munkálkodunk, mert ez a feladatunk.

– Mi hozza vissza újra és újra Kárpátaljára és a többi határon túli magyarlakta vidékre?

– Diákokat keresek, és ezek az utak csodálatos lehetőségek arra, hogy tehetségeket fedezzek fel. Mindig nagyon örülök, ha azt hallom és látom, hogy a fiatalok nem hagyják veszni a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, a verseket, a táncokat, s őrzik a hagyományokat.

– Mit üzenne a kárpátaljai embereknek?

– Ne feledjék a múltat, mert jelene, de főként jövője csak annak lehet, akinek múltja van. Azt mondom, hogy otthon még éhez­ni is könnyebb, mert jön a szomszéd, van kivel emberi szót váltani, magyarul kérdezik meg az embertől, hogy mi baja. Azt üzenem, hogy bírják ki, és ha elkeserednek, énekeljenek egy szomorú éneket, aztán énekeljenek egy vidám éneket, és észre fogják venni, hogy a fű között százszorszép is nő. Itt kell élni, a régi házakat, a temetőket, a templomokat és az emberi lelkeket rendbe kell hozni. Egyszer majd csak eljön az idő, amikor ezek az ostoba, történelem által meghúzott határok megszűnhetnek, és végre megint egyek lehetünk mi, magyarok. Várni kell és tenni érte, hogy minél hamarabb eljöjjön ez az idő.

Olasz Tímea