Az ökrök

Ökrökkel dolgozni, az különleges életritmust, életformát, sőt filozófiát jelent. Az ökör erős, de lassú állat. Az ökörfogatos ülhet a szekéren, de ballaghat gyalog is a szekér előtt, a tempó ugyanaz. Aki ökrökkel jár, az sohasem siet, az nem ideges, az nem cigarettázik – az pipál. Az öreg Vadas János ökrösgazda sokszor meg­mosolyogta a szomszédját, Vass Bálintot, aki lovakat tartott és állandó harcban állt az idővel; hiába volt gyors a szekere, mindig lekésett valahonnan. Sok mindenbe belefogott, belekapott, amiben pénzt látott. Hajtotta magát és a lovait, de úgy igazán nem tudta utolérni eredményekben ökrös szomszédját.

Szomszédok voltak, mind a ketten a Szénapiac téren laktak, amit Bálint gazda ki is használt időnként. A szénavásárok végén a felvidéki ruszin szénaárusoktól felvásárolta a megmaradt portékát, kertje végében kazlakba rakta, és tavasszal némi felárral értékesítette. Ezzel persze halálos ellenséget szerzett magának Steiner szénakereskedő személyében, aki a konkurenciát látta benne, tegyük hozzá, joggal.

Egy tavaszi meleg, olvadásos napon eladott Bálint gazda egy szekér szénát. A vevők megrakták szekerüket, ami ugyan nagyra sikerült, de szakszerűen volt megrakva, annak rendje módja szerint két rúddal leszorítva, kötéllel rögzítve – látszott, hogy értenek hozzá. Elindult a lovasszekér Bálint gazda rendetlen udvarán keresztül a Széna téri mérleghez. Az udvaron az ócska istálló és a csűr között azonban megakadt. A lovak erőlködtek, a szekér egyre jobban beszorult a két rozoga épület közé, most már se ki, se be. A vevők fogata elé fogták Bálint gazda két lovát is, így próbálkoztak. De a szekér mintha be lett volna betonozva, nem mozdult.

A hangulat felforrósodott. Mielőtt megszületett volna az elkerülhetetlen döntés: lepakolni a szénát, János szomszéd, aki a kerítésen könyökölve nézte az erőlködést, kivette szájából a pipát, és kicsit kajánul megkérdezte: „Menjek át az ökrökkel?” A lovasgazdákat dühítette a kudarc, és egyetlen kiutat láttak az enyhítésére, ha részesítik benne az öreg Vadast is. Hadd jöjjön hát! Az öreg kiverte a saráncba a pipáját, és ko­mótosan áthajtotta a két hatalmas szarvú, csontos, magyar szürkét a Bálinték udvarára. Míg áthozta a jármot, a négy ló már az utcán volt, helyet adva az ökröknek. Csattant a két járomszeg, egy hatalmas lánc ke­rült a lovasszekér tengelyére, majd a járomra is, aztán egy nyugodt, biztató szó, azzal szépen elindult a szekér, és vele együtt az istálló meg a csűr is. Persze kerék csak a szekér alatt volt, így a csűr és az istálló összedőlt, lemaradva a szekértől.

Évekkel később, mikor János gazda eladta az ökröket, a vevő nem akart hinni a mérlegnek, át kellett hajtani a jószágokat egy másik mérlegre – hihetetlenül súlyosak voltak. Nemrég olvastam valahol, hogy ez a szürke magyar marhafajta immunis a kerge­marha­kórral szemben. Milyen jó, hogy megmenekült a kipusztulástól, és most már újra tenyésztik! Érkeznek a sürgető vételajánlatok, még Angliából is.

Tithli