Hitben és szeretetben

Munkácsi római katolikus líceum

2002. február 1., 01:00 , 55. szám

Egy tanintézmény létrehozása sohasem tartozott a könnyű feladatok közé. A római katolikus adminisztratúra, valamint a megyei Sz. Márton Caritas által alapított és működtetett Munkácsi Magyar Tannyelvű Római Katolikus Líceum esetében ez annyiban volt még bonyolultabb, hogy hivatalos bejegyzésére csak az utolsó pillanatban (augusztus 30-án) került sor. A szeptembertől önállóan működő iskola első félévének tapasztalatairól Kristofori Olga igazgatónővel beszélgettünk.

– A fent említett körülmények miatt a szeptember-október az iskola vezetősége számára főként a hivatalos szerződések (gáz, fűtés, telefon) megkötésével és egyéb ügyintézéssel telt. A lényeg azonban az, hogy mindezek ellenére szeptember elsején zökkenőmentesen elkezdhettük a tanévet. Az első évfolyamon 18, a másodikon 21 diákunk van, ami azt jelenti, hogy pedagógusokkal, nevelőkkel együtt is alig vagyunk félszázan. Ennek köszönhetően valóban elmondható, hogy rövid időn belül sikerült családias közösséggé kovácsolódnunk, és ami ennél is fontosabb, hogy oda tudunk figyelni egymásra.

– Milyenek a diákok?

– Mindenekelőtt a megye különböző iskoláiból hozzánk került tanulók eltérő tudásszintjével kellett szembesülnünk. Általános jelenség, hogy a magyar tannyelvű általános iskolák végzőseinek ukrán nyelvtudása nem éppen megfelelő, és ez a mi „elsőseinkre” is jellemző. Ennek ellensúlyozására vezettük be az előző évben már jól bevált különórákat és egyéni felzárkóztató programokat, de ide sorolható a hagyományos „ukrán nyelvű” hétfő is, amikor a diákok szünetben is csak az államnyelven beszélgethetnek. Ebben az évben is kerültek hozzánk olyan tanulók, akiknek matematikai felkészültsége gyengébb az átlagnál, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy egy év alatt intenzív tanulással-gyakorlással e tantárgyból is lehetséges a felzárkózás.

– Egy új intézmény első lépései részben a hagyományteremtés jegyében telnek. Vannak-e ilyen irányú kezdeményezéseik?

– Természetesen, hisz az egészséges diákélethez szervesen hozzátartoznak a közösségi élmények, a „mindig történjen valami” lelkület. Ennek megfelelően kéthetente közös lelki beszélgetéseket tartunk, melyek témái rendszerint a szeretet megéléséről szólnak. Októberben bekapcsolódtunk egy, a városi Vöröskereszt által szervezett gyűjtési akcióba, melynek keretében diákjaink egyedül álló idős emberek számára készítettek ajándékcsomagokat. A tanév során sikerült megszerveznünk néhány közös kirándulást, és volt két „társasági” eseményünk is: induláskor egy diákavató gólyabált, novemberben pedig Erzsébet–Katalin-napi bált tartottunk. December elején nálunk is járt a Mikulás, karácsony előtt adventi koszorúkat készítettünk, az ünnep előtti búcsú alkalmával pedig egy igazi betlehemes játékot adtak elő diákjaink.

– Melyek a távlati terveik?

– Még ebben a tanévben szeretnénk névadót találni iskolánknak, és amennyiben az iskolaszék is jóváhagyja, Kárpátalja első katolikus líceuma első magyar királyunk, Szent István nevét viseli majd. Az „arculatkeresés” jegyében egy emblématervező-pályázatot is meghirdettünk diákjaink körében, melynek kapcsán néhány igazán jól sikerült pályamű született. Az év legfontosabb feladatát azonban kétségtelenül a tanintézmény hivatalos akkreditációja jelenti majd, ami reményeink szerint lehetővé teszi, hogy helyet kapjunk a város évi költségvetésében. Nagyon várjuk továbbá az új iskolaépület átadását, mivel ideiglenes otthonunkban eléggé szűkösen vagyunk. Ezen terveink megvalósításában továbbra is feltétel nélkül számítunk iskolánk alapítóira, valamint Majnek Antal püspök úrra, aki a kezdetektől szívén viseli intézményünk sorsát.

– farkas –

Házirend

Ha kinyitod – csukd be!

Ha bekapcsolod – kapcsold ki!

Ha eltöröd – javítsd meg!

Ha nem tudod megjavítani – szólj!

Ha kölcsönkéred – add vissza!

Ha rendetlenséget csinálsz – tégy rendet!

Ha elveszel valamit – tedd vissza!

Ha nincs közöd hozzá – ne szólj bele!

Ha nem tudsz valamit – kérdezd meg!

Ha nem hallgatnak rád – ne beszélj!

És tedd meg mindezt a HARMÓNIÁÉRT!