Mezőkaszony: Fogadókészség a hívó szóra

A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2002. február 1., 01:00 , 55. szám

Január 26-án tartotta tisztújító közgyűlését a zsúfolásig megtelt helyi kultúrházban a KMKSZ 1313 tagot számláló Mezőkaszonyi Alapszervezete, melyet jelenlétével megtisztelt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke és Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke. Balla Attila elnök beszámolt a szervezet által végzett munkáról, hangsúlyozva a jogosultak földtulajdonhoz jutását elősegítő akciót. Kovács Miklós beszédében többek között elmondta, hogy néhány éve egyre többen lépnek be a Szövetségbe, így idén a tagság száma elérheti a 35 ezer főt, ami egyben azt is jelenti, hogy van fogadókészség a hívó szóra, van visszhangja a nemzeti ügynek. A közgyűlés újabb három évre bizalmat szavazott Balla Attila elnöknek és Bauer Katalin titkárnak, alelnökké pedig Bauer Lászlót választották.

bj