A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2002. március 1., 01:00 , 59. szám
Aknaszlatina

Aknaszlatina: Nem vagyunk másodrangúak

Hideg körülmények, de meleg hangulat jellemezte a KMKSZ aknaszlatinai alapszervezetének tisztújító közgyűlését. A 72-es szavazókerületből kiszorult magyarság számára Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő szolgált biztató szavakkal.

– Minden jel arra mutat, hogy jók az esélyek és így is sikerül megismételnünk, sőt növelnünk az 1998-as szavazási eredményeket – mondta. – Ugyanakkor nemcsak az eredmény számít, hanem az is, hogyan zajlik a küzdelem, milyen képet mutatunk közben, milyen kulturális szint jellemzi a tetteinket. Minden egyes alkalom, amikor a magyarok megmutatják, hogy tudnak szervezni, jól taktikázni, hozzájárul ahhoz, hogy végre megszabaduljunk attól az évtizedes beidegződéstől, hogy mi lekezelhetőek, másodrangúak vagyunk.

Sóbányi Imre elnöki beszámolójában kitért az elmúlt időszak főbb állomásaira, eredményeire, majd megtörtént a tisztségviselők megválasztása. Az alapszervezet tagjai újra bizalmat szavaztak Sóbányi Imrének, az alelnök pedig Benedek Imre lett.

O. T.

Tiszaásvány: Gondok és tervek

Február 21-én került sor a 381 tagot számláló tiszaásványi KMKSZ-alapszervezet tisztújító közgyűlésére. Orbán István elnök beszámolójában szólt az alapszervezet által végzett munkáról, s vázolta a terveket.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta: mindig tudni kell, mire összpontosítsuk erőfeszítéseinket.

– Mivel kevesen vagyunk, a mi erőnk forrása nem a nagy számokban rejlik, hanem a szervezettségben és a nemzeti öntudatban – mondta. – A kettő összefügg: minél büszkébbek, minél öntudatosabbak a magyarok, annál könnyebb erre hivatkozva megszervezni őket, s annál erősebbek vagyunk.

Dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű Szervezetének elnöke, a KMTF rektora beszédében rámutatott: egy közösség akkor felnőtt, akkor érett, akkor tud beleszólni saját sorsának alakításába, amikor el tudja dönteni, hogy az ígérgetések és a realitások hogyan viszonyulnak egymáshoz.

A tisztújítás során a tagság további három évre bizalmat szavazott Orbán Istvánnak, alelnökké pedig Ferkó Csabát választották.

Baráth József

Karácsfalva: A magyarság képviseletében

Pénteken tartotta soros tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Karácsfalvi Alapszervezete, amely­­nek vendége volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő és Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Járási Középszintű Szervezetének elnöke.

– Kevés a közös vonás, ami az embereket összetartja. Mi egy ilyen összetartó ügyet képviselünk, ezért alakítottuk meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget is. A magyarság közös ügyét kell képviselnünk, e köré szervezve az embereket – hangsúlyozta köszöntő beszédében Kovács Miklós.

A megjelentek ismét Gorondi Albert elnöknek szavaztak bizalmat az alapszervezet vezetésére. A szervezet titkára Borcsik Sándor, pénztárosa Bugócki Angéla lett.

kz