Erő is kell hozzá, nemcsak megszállottság

Tehetségnevelés kárpátaljai módra

A nagymuzsalyi középiskola falai között már rég csend honol, amikor az egyik teremből még mindig vidám zsivaj szűrődik ki. Odabent kabátos, kesztyűs fiatalok körmölik a szöveget: az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiója készül az újabb fellépésre.

– A stúdió kényszermegoldásból jött létre hét évvel ezelőtt – meséli Vidnyánszky Éva, a gyermekstúdió vezetője. – Néhány évvel a nyugdíjba vonulásom előtt úgy éreztem, nem bírom tovább az iskolában folyó visszásságokat. Attila fiam tudta, hogy képtelen vagyok meglenni gyermekzsivaj nélkül, s mivel már korábban tervezték egy ilyen gyermekstúdió létrehozását, megkért, hogy legyek a vezetője. Eleinte Beregszászban hányódtunk ide-oda, majd átkerültünk a muzsalyi középiskolába. Jelenleg 42-43 növendékünk van, s ezek fele 10 év alatti gyermek. Főleg muzsalyiak, de Váriból és Borzsováról is bejárnak hozzánk. A nagyobbak busszal érkeznek, ezért hozzájuk igazítjuk a próbákat, a kisebbeket autóval hozzák be. Eleinte Beregszászból, Benéből is jártak, de idővel lemorzsolódtak a beutazás miatt. Két csoportban dolgozunk, a kisebbek 6-12, a nagyobbak 12-16 évesek. Az utóbbi időben a fűtés hiánya egyre nehezebbé teszi a próbáinkat, de a gyermekek és a szülők hála Istennek nagyon lelkesek.

– Honnan szerzik be a díszlethez, jelmezhez valót?

– A díszlet csak jelzéses, modernebb felfogásban dolgozzuk fel a műveket, bár én nem vagyok ennek a híve, szeretem, ha látványos a darab. A jelmezek egy részét az iskola régi holmijaiból alakítottuk át, a többi a szülők munkájának eredménye. Időnként a színház kelléktárából is kerül át hozzánk valami, csak éppen a gyermekholmik hiányoznak onnan is. Bármilyen jó az előadás, a jelmez sem mellékes, erre már a szülők is rájöttek. Egyre többen kísérnek el bennünket a fellépéseinkre, s amikor látják, hogy más csoportok milyen ruhákat viselnek, fellelkesülnek, s arra törekednek, hogy a mieink se legyenek hátrányban emiatt. Legutóbb azt beszéltük meg, hogy népi ruhákat varratunk, melyeket több előadásunkhoz is fel tudunk használni. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy szinte a legalapvetőbb eszközök is hiányoznak. Magnót például nem használhatunk, mivel az iskolában kikapcsolták az áramot a beázott falak miatt. A betlehemest is gyertya mellett próbáltuk. Úgy érzem, ehhez már kevés a megszállottság, hatalmas erő is kell, és nemcsak a vezető, hanem a szülők és a növendékek részéről is.

– A stúdió növendékei gyakran szerepelnek szép eredménnyel versenyeken, rendezvényeken.

– Ha csak a színjátszás lenne, nagyon egyszerű volna a dolgunk. Többen mondják, hogy kicsit sokat akarunk, de szeretnénk mindenütt ott lenni, mert minden előadásunkban érződik a versenyek, a korábbi fellépéseink hatása. Azt is gyakran emlegetik, hogy mi már túlnőttük a helyi versenyeket, rontjuk az „amatőrök” esélyeit. Ezek a gyerekek azonban ugyanolyanok, mint a többi versenyző. Ők is igénylik a megmérettetést, az elismerést, és hiába nyerik sorra a versenyeket, igazi kitörési vagy fejlődési lehetőségük nincs. Egyébként mindig felháborít, ha azt hallom, hogy a mai gyerek ilyen meg olyan, nem érdekli őt az irodalom, nem szeret olvasni stb. Ez nem igaz, ugyanolyan könyvéhes, érdeklődő, mint az elődei voltak, ugyanúgy ki van éhezve a közösségre, a sikerélményre. Sajnos a legtöbb iskolában nem biztosítják ehhez a megfelelő körülményeket. A stúdió gyermekein tapasztalom, hogy hihetetlen mennyiségű szöveget képesek megtanulni. Kimondhatatlanul tudnak örülni annak, ha nem szorulnak háttérbe és nagy feladatot kapnak. Rengeteget ad ez nekik, nyitottabbak, bátrabbak, talpraesettebbek, mint azelőtt.

– Említette, hogy ehhez a munkához nem elég a megszállottság. Ön miből merít erőt hozzá?

– Egyrészt hatalmas gyermekszeretet van bennem, másrészt az ad erőt, ha látom kibontakozni a tehetséget. Nincs annál nagyobb ajándék, mint amikor visszahallom őket a színpadról. Van úgy, hogy az anyuka elhozza a gyermeket, aki meg sem mer szólalni, aztán néhány hónap múlva kinyílik. Nem kell hozzá sok idő, hogy észrevegyem a gyerekben a lehetőséget, s igyekszem, hogy mások is észrevegyék.

Olasz Tímea