Jékely Zoltán: Petőfi utolsó dala

Elmúlt hát ama nagy temetési nap is
Ahogy megálmodtam itt vagyok magam is
Már nem bánt engemet amaz „egy gondolat”
Együtt nyugszom Velük erdélyi föld alatt
Dárdavert sebemen rác vérem kiomolt
Helyébe kun székely fiúk friss vére folyt
S halálomban épp ez a legfőbb diadal
Hogy már vér szerint is magyar vagyok magyar
Így levék holtomban e bús nemzettel egy
Melyet a zsarnokság tán végkép eltemet
Soha nem ismertem forróbb ölelkezést
Mint amilyen ez az együtt-temetkezés
Dicső honfiakkal akik a hazáért
Vérük ontották a világszabadságért
Nem nem sír nyoszolya ez a hekatomba
Dehogy vágyom innét holmi Pantheonba
Érckoporsó sírbolt unalom árvaság
A zsarnoknak hagyom malmozzék a hasán
Testem a Szabadság záloga a Kovász
Lelkem égretörni készülő vad fohász
Innen csap ki majdan ama Végső Napon
Midőn tetteinkért az Úr kérdőre von
El nem vakíthat úgy a menny fényessége
Hogy ne emelt fővel járuljak elébe
S szemébe ne mondjam trónusa magasán
Mivé hagytad válni szerencsétlen hazám
…Nem nyughatom Ég-föld még mindig dübörög
Minő paták alatt reszket az ősi rög
Hol a szívem Hol vagy sok lelkem dalia
Irinyi Vasvári Csillagom Júlia.

Dr. Jékely Zoltán író, költő, műfordító, irodalom- és művészettörténész, könyvtáros Nagyenyeden született 1913. április 24-én. A magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb képviselője, Áprily Lajos fia. Középiskolai tanulmányait még Nagyenyeden kezdte, de már Budapesten fejezte be. 1935-ben az ELTE-n szerzett doktori fokozatot. Könyvtárosként dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban és a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban. 1954-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedett.

Érdekességként megemlítem, hogy unokái szintén művészek, Péterfy Gergely író és Péterfy Bori énekesnő.

Harminckilenc saját kötete jelent meg életében, amihez még hozzájön huszonegy, amelyeket a halála után adtak ki. Harmincnégy fordításkötet fűződik a nevéhez. A világirodalom nagyjai közül olyan neves írók műveit ültette át magyar nyelvre, mint Goethe, Dante, Shakespeare, Rudyard Kipling, Mihai Eminescu, Mark Twain, Thomas Mann, Jean Racine, Honoré de Balzac és mások.

1939-ben megkapta a Baumgarten-díjat, a József Attila-díjat kétszer is elnyerte, 1970-ben és 1979-ben. Számomra meglepő és igazságtalan, hogy a Kossuth-díjat csak posztumusz kapta meg, 1990-ben.

Bevallom, két verse között kellett választanom. Először – nem kevés elfogultsággal – Futballisták című versét választottam ki, de be kellett látnom, hogy a Kárpátalja hetilapot nem csak focikedvelők olvassák, ezért esett a választásom végül a Petőfi utolsó dala című költeményre. Megjegyzem, akit a másik vers (is) érdekel, Ferenci Attila előadásában meghallgathatja az univerzális videómegosztón: https://www.youtube.com/watch?v=6J5d-qJmNaI

Jékely 1948-ban írta a verset, kilencvenkilenc év után megszólaltatva a forradalom költőjét, a költők forradalmárát. Petőfi szemszögéből láttatja a szabadságharc leverése óta történteket. A versből kihallik Jékely korának fájdalma, amikor Magyarország egy újabb megszálló igáját nyögte: „S halálomban épp ez a legfőbb diadal // Hogy már vér szerint is magyar vagyok magyar //Így levék holtomban e bús nemzettel egy //Melyet a zsarnokság tán végkép eltemet.” Jékely Petőfi bőrébe bújva kesereg a szabadság elvesztésén, elkeseredettségében még az Urat is kérdőre vonja: miért hagyta el nemzetét? A nemzetet, amely többször fogott fegyvert a világszabadságért, jussa mégis a pusztulás, a nemzethalál, az országcsonkítás.                        

Lengyel János