Eredménnyel zárult a bányász-demonstráció

2002. március 22., 01:00 , 62. szám

Március 14. óta ismét rendben dolgoznak a szlatinai sóbánya dolgozói, akik közül többen nyolc teljes napot töltöttek a felszín alatt, így adva nyomatékot bérköveteléseiknek. A nyolctagú válságstáb – köztük a járási állami közigazgatás, a cégvezetés és a bányászok képviselői – ötnapos tárgyalás eredményeként jutott megállapodásra, mely szerint a bánya májusig köteles kifizetni a bérhátralékokat, a továbbiakban pedig biztosítani a bérek zökkenőmentes folyósítását. Az ún. hűségpénzt illetően is döntés született: e szerint a bánya ez év augusztusa folyamán köteles kifizetni azt a bányászok részére.

– További fejlemény, hogy a bánya eddigi igazgatója, Anatolij Lanyin bejelentette nyugállományba vonulását. Munkakörét a cégvezetés további döntéséig a főmérnök látja majd el – tudtuk meg Flóra József szakszervezeti elnöktől, aki a békéltető bizottság tagjaként maga is részt vett a megegyezés kidolgozásában.

P. Zs.