„A magyar név megint szép lesz”

2002. március 22., 01:00 , 62. szám

Megemlékezés Tiszacsomán

Tiszacsomán március 15. előestéjén tartottak megemlékezést, melyen részt vett Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, valamint Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke. A kultúrház színpadán az intézmény szavalóköre, mazsorettcsoportja és vokálosai adóztak összeállításukkal a szabadságharc emlékének.

Petőfi forradalma

A hagyományokhoz híven idén is megemlékeztek az 1848-as szabadságharcról Badalóban. A református templomban tartott istentisztelet után a templom falán lévő Petőfi-emléktábla köré gyülekeztek az ünneplők, akiket Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntött. A Himnusz eléneklése után a Tisza-parti település polgármestere, Nagy Endre beszélt a forradalom jelentőségéről. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke a magyarság hitmegtartó erejét emelte ki:

– 1848 nyarán egy alföldi kisvárosban helyhatósági választásokat tartottak, ahol Petőfi Sándor is ott volt a jelöltek között – mondta. – Petőfi akkor nem nyert, s abban a helységben máig megmaradt a vereség szégyenérzete. A KMKSZ most azon dolgozik, hogy ez a szégyen ne ismétlődjön meg…

A felszólalások után a helyi általános iskola tanulói és a dalárda tagjai szolgáltattak ünnepi műsort.

(jakab)

Énekkel, verssel

Március 15. estéjén került sor a KMKSZ Bótrágyi Alapszervezetének az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére első ízben megrendezett ének- és szavalóversenyére, melynek a helyi kultúrház adott otthont. A versenyt megelőzően Török Erzsébet pedagógus elevenítette fel a forradalom történéseit. A szavalók két korcsoportban, míg az ének kategória résztvevői egy csoportban versenyezve léptek a színpadra, ahol egymást követték a forradalom korát idéző versek és dalok. Ezt követően a helyi általános iskola végzős diákjai zenés irodalmi összeállítással emlékeztek Petőfi Sándorra. A műsor színvonala Balogh Mária irodalomtanár munkáját dicséri. A zsűri döntése értelmében a szavalók között Kecskés Dorina, Lukács Edina és Mező László lettek a csoportelsők, míg az énekesek közül Tóth Krisztina bizonyult a legjobbnak. A verseny szponzorai révén – Tari Ilona, Kuni Mihály, Hajdú Ferenc tanácselnök – valamennyi résztvevő értékes ajándékokkal lett gazdagabb, melyeket Radvánszky Ferenc helyi református lelkész nyújtott át a lelkes versenyzőknek.

Nagy Marica

Versmondóverseny Homokon

Idén a Kincseshomoki Általános Iskola adott otthont a magyar tannyelvű középiskolák Szép Szó elnevezésű versmondóversenye ungvári járási középdöntőjének, melyre március 15-én került sor. A versenyt megelőzően a vendéglátó iskola tanulói Braun László és Rigó Izabella tanárok vezetésével színvonalas műsorral méltatták a nemzeti ünnep évfordulóját. A versenyzők ez alkalommal főként Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Reményik Sándor, Ady Endre, Kosztolányi Dezső verseit tolmácsolták a hattagú szakmai zsűrinek. Az abszolút győztes Katona Gergely lett (Nagydobronyi Középiskola, felkészítő tanára Katona Berta), megelőzve Balogh Istvánt és Benkő Istvánt, a Nagydobronyi Líceum diákjait, akiknek felkészítő tanáraik Szopó Valéria, illetve Bálint Csilla voltak. A díjazottak a homoki iskola tanulóinak kézimunkáit, valamint értékes ajándéktárgyakat vehettek át, míg a többi résztvevő egy-egy ajándékcsomaggal térhetett haza.

Homoky Orsolya

Megfogyva bár…

A bilkei református templomban gyűlt össze március 17-én Bilke és Ilosva maroknyi magyarsága, hogy részt vegyen Bocskor Viktor igehirdetésén és meghallgassa a bilkei vasárnapi iskola gyerekeinek 48-as emlékműsorát. Bocskor Viktor tiszteletes prédikációja kötődött a szabadságeszméhez, hangsúlyozva a lelki szabadság fontosságát. Tiszta, zengő énekszóval, szép magyarsággal dicsérte az Urat a kisszámú gyülekezet, majd meghallgatták Gogola Elvira és Gogola István tanítványainak ünnepi irodalmi összeállítását. A gyerekek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében második éve tanulják fakultatív órák keretében a magyar nyelvet. Az ünnepi megemlékezésen jelen volt Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, valamint Bakancsos László és Horkay Sámuel a KMKSZ képviseletében. Orosz Ildikó beszédében a hit, az anyanyelv ápolásának fontosságát hangsúlyozta, s megköszönte a Gogola-házaspár lelkiismeretes munkáját.

P. M.