A munkácsi járási magyarság kivette részét a munkából
Tisztújító közgyűlés Munkácson
Szombaton tartotta soros tisztújító közgyűlését a KMKSZ Munkácsi Járási Középszintű Szervezete, melyen a nyolc alapszervezet 5258 tagjának képviselői vettek részt.
Beszámolójában Gulácsy Géza elnök többek között elmondta: az eltelt időszakban a középszintű szervezet részt vett minden, a megyei szervezet által indított politikai és kulturális akcióban.
– Több alkalommal kivettük részünket a szövetség által meghirdetett aláírásgyűjtési akciókból, melyek során az anyanyelven való érettségizés és felvételizés kérdésében a járásban 2900 támogató aláírást sikerült begyűjtenünk, a státustörvény elfogadásának ügyében 7140-et, illetve a 72. körzettől való elcsatolás ellenzése kapcsán, a hat érintett községben 5670-et. A nagyobb horderejű feladatok sorába tartozott továbbá a földprivatizációs program lebonyolítása, mely során a járásunkban 1705 személy magánosította földjét a magyarországi támogatás révén, illetve az ennek folytatásaként életbe lépő Zöld Program, melynek keretében 1148-an adták be pályázatukat műtrágya- és vetőmagtámogatásra, amit valamennyien el is nyertek.
Ezt követően Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő köszöntötte a közgyűlés résztvevőit.
– A soron következő választás, csakúgy, mint a négy évvel ezelőtti, komoly hatással bír a szövetség további lehetőségeinek tekintetében. Azokból az eredményekből tudunk ugyanis gazdálkodni az elkövetkező időszakban, amit a KMKSZ most fel tud mutatni. E szerint fognak megítélni bennünket, ezen fog eldőlni, hogy milyen súlyú ügyekben, milyen hatékonysággal léphetünk majd fel. A cél, hogy a kárpátaljai magyarság minél nagyobb politikai súlyra tegyen szert és érdekei minél magasabb szinten, minél nagyobb területen legyenek képviselve.
Az ellenőrző bizottság beszámolóját követően a közgyűlés kielégítőnek minősítette a középszintű szervezet munkáját.
A küldöttek által felvetett kérdések kapcsán elhangzott, hogy a szövetség pályázati úton ismételten járjon el az ügyben, hogy a magyar többségű települések közintézményei – a tanácsházák, a tanintézmények – mielőbb hozzájussanak egy-egy magyar nemzeti lobogóhoz. A közgyűlés a továbbiakban határozott arról, hogy a helyhatósági választások során támogatja Pallagi Viktort, Izsnyéte járási képviselőjelöltjét.
A tisztújítás során a küldöttek ismételten Gulácsy Gézát választották a középszintű szervezet elnökévé, az alelnök Nagy Sándor lett. A közgyűlés a területi etikai bizottságba Demes Lászlót, az ellenőrző bizottságba Fakász Valériát delegálta, végül szavazott a megyei választmányba delegálandó kilenc küldött személyéről.
P. Zs.