Éneklő ifjúság

2002. március 29., 01:00 , 63. szám

Virágvasárnap a beregszászi gyülekezet termeiben került sor a Kárpátaljai Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága által meghirdetett énekverseny kerületi döntőjére. Két csoportban mutatták be énektudásukat a versenyzők. A kötelező zsoltár és a választott dicséretek elhangzása után az alkalom a templomban folytatódott. A versenyzők énekkara előadta a kötelező zsoltárt, majd a záróáhítatot követően fény derült a helyezésekre. A 2-3. osztályosok korcsoportjában Debreceni József (Beregszász) és Fejes Norbert (Ungvár), a 4-5. osztályosok között Barta Marina (Fornos), a 6-7. osztályosoknál Varga Katalin (Ungvár), a 8-9. osztályosok között pedig Gyurkó Róbert (Sárosoroszi) kapta a zsűri legtöbb szavazatát.

O.T.