Beregszászban lesz a Vadászat premierje

A Hobo Blues Band és a beregszászi színtársulat közös produkciója

2002. április 19., 02:00 , 66. szám

Kárpátaljára, Beregszászba érkezett Földes László, alias Hobo, a Hobo Blues Band (HBB) alapítója és frontembere. Földes László a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházba, a HBB Vadászat című nagylemezének alapján készülő színpadi produkció próbájára érkezett, amelyet Vidnyánszky Attila rendezővel és a helyi színtársulattal közösen visznek színre. A lemez színpadi adaptációjának első próbáján beszélgettünk a készülő darabról és születésének körülményeiről Földes Lászlóval.

– Hogyan esett a választás a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházra?

– Én azt mondtam, hogyha a saját színházamban, az Új Színházban nem tudom ezt az előadást megoldani, nem fogok kilincselni a színházakban, hogy valaki megszánjon. Vidnyánszky Attilával nemrég együtt dolgoztunk az Új Színházban, akkor vetettem fel neki az ötletet, mit szólna ahhoz, ha Beregszászban rendeznénk meg a Vadászat színpadi változatát. Az ötlet megtetszett neki, s felajánlotta az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház segítségét a megvalósításban. Így jöttem én el, – s hangsúlyoznám, hogy nem le – Beregszászba. Nagyon örülök, hogy itt lehetek.

– Milyen tervei vannak az előadással kapcsolatban?

– Elképzeléseink szerint az előadás egy több lépcsőben felépülő darab lesz. A „házi premier”, vagyis a beregszászi bemutató után Magyarországon próbáljuk tovább, s a nyár folyamán előadjuk majd Budapesten, a hajógyári szigeten, Kapolcson, és több más színhelyen, fesztiválon is. Azután ősztől valamelyik budapesti színházban játszszuk tovább, de hogy melyikben, az csak a „házi premier” után dől majd el. Az előadás kiteljesedése pedig 2003. május elején vagy közepén lesz Budapesten a Kis Stadionban, a HBB úgynevezett 25. jubileumi koncertjén.

– A HBB minden előadáson ott lesz?

– Természetesen. Mind a beregszászi színtársulat, mind pedig a HBB valamennyi előadáson közösen lép fel. Ennek jegyében május 10-től itt, Beregszászban már a Hobo Blues Banddel együtt folynak majd a próbák.

– Meddig tartanak a próbák?

– Jelenleg négy napot próbálunk együtt, majd május elsejétől egészen a kárpátaljai „házi premierig”, azaz május 13-14-ig dolgozunk tovább a társulattal és a HBB-vel.

Lapunk érdeklődésére Vidnyánszky Attila rendező elmondta, hogy az előzetes tervek szerint a beregszászi május 13-i és/vagy 14-i premierre a Beregszászi Járási Művelődési Központban kerül(het) sor, ahol így mintegy 500-1000 néző tekintheti meg az előadást. A jegyek várhatóan 3 hrivnyába kerülnek majd.

karmacsi