Aki Linner doktorral is operált
Isten éltesse!
A napokban ünnepli 71. születésnapját az Aknaszlatinán élő Ternovszkij László nyugalmazott sebészorvos, akit nem mindennapi világutazásai kapcsán ismerhetnek a Kárpátalja olvasói.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb születésnapjai?
– Kedves feleségem gyakran emlegeti a 33. születésnapomat, amit nélkülem ünnepelt a család és a népes vendégsereg. Éppen megterítették az asztalt, még koccintani sem érkeztünk, amikor jött a hír, hogy súlyos bányaszerencsétlenség történt, szükség van rám a műtőben. Egész éjszaka operáltam, csak virradatra értem haza, a vendégeink még ott vártak. Hasonló esetre persze máskor is volt példa, ha éppen dolgozni kellett, nem lehetett ünnepelni. A negyvenedik jubileumi születésnapomat már Afrikában, az Egyenlítő mellett ünnepeltem, ahol a kollégáim nagyszabású fogadást rendeztek a tiszteletemre. A páradús melegben csuromvizesre táncoltuk magunkat, de mint ünnepelt végig kitartottam ingben, nyakkendőben, ahogy illik... Az ötvenedik születésnapomat ismét itthon töltöttem, az akkor még működő nagyközségi kórház főorvosaként. Emlékszem, reggel munkába indultam, és a kórház bejáratánál – a kollégák figyelmességeként – 50 vörös rózsaszál fogadott.
– Szakmai szempontból, mennyire elégedett a maga mögött hagyott évtizedekkel?
– A sors úgy hozta, hogy két nagy kaliberű szakember mellett kezdhettem sebészi pályafutásomat: Aknaszlatinán Popovics, Beregszászban Linner sebészdoktor asszisztenseként dolgozhattam. Emlékszem, Linner doktor mindig szombaton operált, de akkor szinte megállás nélkül, tíz-tizenkét órán át. Az orvosok persze nem örültek a hétvégi munkának, így amikor pénteken maga elé sorakoztatta az osztály 12 sebészét, mindenki igyekezett minél kisebbnek látszani. Mint az osztály legfiatalabb orvosát, legtöbbször engem választott maga mellé, de való igaz, sokat is tanultam tőle. Később a híres szívsebész, Amoszov mellett is dolgoztam, aki felajánlotta, hogy maradjak kijevi klinikáján és legyek szívsebész. Különböző okok miatt ezt nem állt módomban vállalni, amit azóta is sajnálok egy kicsit.
– De aztán jött Guinea, az Egyenlítő, Angola, azaz két évtizednyi világutazás...
– Igen, életem egyik legszebb időszaka volt ez, amit a sors ajándékaként feleségemmel, lányaimmal együtt élhettem meg. Nagyon sok minden történt velünk ez alatt az idő alatt, jó is, rossz is vegyesen, de mára természetesen csak a szép emlékek maradtak meg.
– Egy sebésztől nem lehet nem megkérdezni, hogy melyik volt a legnehezebb műtétje...
– Egy teljesen rutinszerűnek induló vakbélműtét. Egy barátom hasfájásra panaszkodva bejött a kórházba. Hamar kiderült, hogy hol a probléma, és másfél óra múlva már a műtőben volt. Azzal biztattam, hogy aggodalomra semmi ok, ez egy rutinbeavatkozás, amivel tizenöt perc alatt végzünk. A feltárásnál már láttam, hogy elhamarkodottan mondtam véleményt, a máskor negyedórás műtét ez alkalommal nem kevesebb, mint nyolc órát vett igénybe...
farkas
