Lao-ce: Tao Te King
67. vers
(Weöres Sándor fordítása)
Nagy az én út-am, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.
Lao-ce volt egykor a könyv címe, amely könyv a taoizmus eszméit hirdette. Az időszámításunk előtti 400 körül (egyesek szerint 200 körül) létrejött mű csak később kapta a Tao Te King címet, Az Út és Erény könyve elnevezést. Mára már leginkább külön nevezzük meg a szerzőt és nagy hatású művét.
Az Út és Erény könyve filozófiai alkotás, de a költészet eszközeivel tárja föl a tao lényegét. Ezek szerint a tao nem más, mint az örökké mozgó, örökké változó világ végső egységének elve. Ezt az egységet Lao-ce (vagy a Lao-ce szerzője) egy általános törvényben látja. Abban a korban ez a tanítás egyben az erkölcsileg helyes utat is jelentette.
Érdemes megfigyelni, hogy mennyire élő gondolatok ezek, mennyire megfontolandó megállapítások ezek: a világon minden változik, keletkezik és elpusztul, mégpedig úgy, hogy az a saját ellentétébe csap át, s ezek az ellentétek egységet alkotnak; mindez pedig a dolgok belső törvénye szerint történik. A tanításban ez áll: a bölcs ember feladata felismerni ezt a törvényt és tétlenül szemlélni annak működését. Így Lao-ce, vagy a Tao Te King végső eszménye az örök nyugalom.
Alig akad olyan eszme, amely ne lenne vitatható, mindenesetre a szeretet, mérték és tartózkodás hirdetése rendkívül meggyőző a 67. versben.
Penckófer János