Törd meg kenyeredet az éhezőkkel!
Katolikus ifjúsági találkozó
2002. május 25-én immár VII. alkalommal került sor a Kárpátaljai Római Katolikus Ifjúsági Találkozóra. A munkácsi Szent Márton-székesegyházban megrendezett alkalomra ezúttal a végekről, vagyis a szórványból is jöttek lelkes fiatalok. Nem véletlenül lett a nap mottója a „Törd meg kenyeredet az éhezőkkel!” gondolat, a találkozó vendégelőadója ugyanis Böjte Csaba ferences szerzetes volt, aki Déván (Erdély) több mint 300 rászoruló gyermek számára alapított gyermekotthont.
A fiatalokat Majnek Antal püspök köszöntötte először, majd Böjte Csaba vette át a szót. Mondanivalóját a résztvevők számára is érezhető módon szőtte át a szeretet varázsa. Szeretni Istent és felebarátainkat végül is ugyanazt jelenti, hangsúlyozta. Az isteni túlcsorduló szeretetben nincs mérce, ha megtapasztaljuk, hogy Isten megtöri a kenyeret velünk, akkor nekünk is tudnunk kell megosztani a javainkat egymással. Aki nem tud ajándékozni, az kiszárad.
A nap második felében az irgalmas szeretetről mint az öröm forrásáról szólt az atya. Előadását a gyermekotthon életéből vett, nemritkán megható példákkal tette szemléletesebbé.
Az előadás kiegészítéseként a fiatalok csoportos foglalkozásokon oszthatták meg egymással a nap folyamán felmerült gondolataikat, észrevételeiket.
Pápai Szilvia