Volt egyszer egy beadvány

Fodó Sándor: „Titokban fogalmaztuk erdőben, liszteszsákon”

Manapság szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy küzdenünk kelljen anyanyelvünk puszta használatáért is. Van magyar nyelvű oktatási intézményünk, érdekképviseletünk, kulturális életünk. Ki tudja, hol tartanánk azonban, ha harminc évvel ezelőtt néhány vakmerő fiatal nem érzi úgy, ez a legkevesebb, amit Kárpátalja magyarsága megérdemel.

1971. augusztus 20-án a Kárpáti Igaz Szóban megjelent egy aláíratlan cikk Elidegenedés? címmel. Szerzője azzal vádolta a Forrás Irodalmi Stúdió tagjait, hogy a nyugati ideológia hatása alá kerülve külön utakat keresnek. A szerző felelősségre vonta a Kárpátontúli Ifjúság magyar kiadásának vezetőjét, Fejes Jánost (ebben a lapban jelentek meg a Stúdió tagjainak írásai), az egyetem pártbizottságát és komszomol­szer­vezetét, a Stúdió tagjait pedig név szerint is bírálta.

– Amikor 1971 szeptemberében elkezdődött az új tanév, az egyetem pártbizottsága és kom­szomolszervezete igyekezett „pótolni” a mulasztást – emlékezik vissza a történtekre Vári Fábián László költő, a Forrás stúdió egykori tagja. – Fiataljait felelősségre vonta, az ügyben vizsgálat indult. Hivatalos válaszadásra nem volt lehetőségünk, ezért 1971 őszén meg­fogalmaztunk egy 16 oldalas beadványt. Ebben nemcsak a minket ért alaptalan vádakra válaszoltunk, hanem a kárpátaljai magyarság egészét érintő sérelmekre is kitértünk: a közoktatás áldatlan állapotára, az anyanyelvi óvodák hiányára, a kárpátaljai magyarság kulturális életének siralmas voltára.

A beadványt a területi pártbizottság első titkárának, az Ukrajnai Írók Szövetsége kárpátontúli szervezete felelős titkárának, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőbizott­ságának és a Kár­pátontúli Ifjúság szerkesztőinek küldték el. Az írás azonban nem érte el a remélt hatást, sőt hajsza indult a szervezők és aláírók, vagyis S. Benedek András egyetemi hallgató, Kovács Vilmos író és szerkesztő, Fodó Sándor egyetemi tanár és a Forrás stúdió tagjai ellen.

1972 tavaszán mégis újabb beadvány készült, ezúttal egy kicsit átgondoltabban, a lenini nem­zetiségi politika elveire való hivatkozással. Ebben több volt az adat, körültekintőbb az ideológiai alapozás. A címzett ez alkalommal az SZKP Politikai Bizottsága, az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsának elnöksége volt.

– Egy 10-12 tagú csapat verődött össze – meséli Fodó Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke –, akikkel titokban fogalmaztuk ezt a beadványt, például az erdőben, a nagyszőlősi vasútállomáson, Milován Sándor raktárában, a liszteszsákokon ülve. Lakásokban nem mertünk összegyűlni, hiszen a KGB, a beszpeka árgus szemekkel figyelt. 10-12-szer fogalmaztuk át a szöveget, mert mindenkinek volt valami megjegyzése. A végleges változatot 2000 emberrel írattuk alá. Az esetleges retorzióktól tartva nem csak az értelmiséget kerestük meg. Az volt ugyanis az elvem, hogy ha lebukunk, csak én bukjak le, nem fejezhetjük le a kárpátaljai értelmiséget. A tervek szerint három internacionalista kommunista kíséretében kellett volna felvinnem az iratot Moszkvába, akik végül mégsem álltak mellénk. Erről azonban senkinek nem szóltam, tudtam, hogy nem engednének el egyedül. A beadványt a pályaudvaron hagytam egy csomagmegőrzőben. Egy hetet ücsörögtem a fővárosban, mire fogadtak, az itthoniak pedig közben már megsirattak. Miután hazajöttem, egy hétig mindennap hivatalos voltam a pártbizottság üléseire. Kívülről megtanultam minden lenini idé­zetet, ami a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott, így nem tud­tak megfogni. Egy alkalommal Ilnyickij elv­társ, a megyei első titkár hívatott magához, s megkérdezte, miért csaptunk ekkora felhajtást, s hogy valóban igaz-e, hogy jól ismerem Lenin műveit. Azt válaszoltam, hogy ha a munkatársai ilyen kitűnően ismernék, kevesebb gond lenne. Akkor a szárnysegédje azzal jött nekem, hogy miért nem tudjuk megérteni, hogy Ukrajnában az ukrán a hivatalos államnyelv. Őt nem is méltattam válaszra, a titkárhoz fordulva hívtam fel a figyelmét arra, hogy íme, itt az élő példa. Lenin az első dekrétumai között szüntette meg az államnyelvet, mert egy demokratikus országban minden nyelv egyenlő. Hogy legyen itt rend, amíg ilyen munkatársakkal veszi magát körül?!

Hosszú tárgyalásokat követően a minisztérium gyakorlatilag a beadvány minden pontjára reagált. Beszüntették az iskolák internacionalizálását, valamivel könnyebb lett a magyar iskolát végzettek egyetemi felvételije. A beregszászi járási pártbizottság élére magyar ember került Veres Gábor személyében. A területi filharmóniában létrehozták a magyar Melódiák együttest, amelynek Bo­niszlavszky Tibor volt a vezetője. A filharmónia magyar nemzetiségű zenészei egy a pártbizottság által jóváhagyott műsorral kezdték járni a terület magyar falvait, községeit, iskoláit. A szereplőgárda folyamatosan változott, de általában magyar klasszikusokat és magyar népzenét játszottak még a 80-as évek közepe-vége felé is.

– Az 1972-es beadványt akkor is, most is egyértelmű sikerként könyveltük el – mondja Fodó Sándor. – Bár nem volt látványos hatása, de enyhült a Kárpátalja magyarságát körülvevő szorítás. Talán felfedezhető valami folytonosság az egykori akció és aközött, hogy nemrég magyar iskola indulhatott Husz­ton és Gyertyánligeten.

Olasz Tímea