2002. július 26.

Mikor pedig megszűnt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. Lukács 5,4

A fenti ige egy olyan eseménnyel kezdődik, amelyet már mindannyian megtapasztaltunk: szomorúság, csalódottság. Péter azt mondja, nem fogtunk semmit. Mintha csak a prédikátor szavait hallanánk: minden hiábavaló, de ugyanúgy megismerhetjük benne saját szavainkat is. Fáradozunk, próbálkozunk, s végül semmi értelmét nem látjuk igyekezetünknek. Péter mondatában azonban van egy pozitív dolog is: Jézusnak mondja. Jó helyre megy életének kudarcával. Ha magában tartja panaszát, még jobban elcsügged. Jézus azonban odamegy hozzá, és Péter hozzá fordul, mert a jelenléte békét, nyugalmat áraszt. Nem Péteré az első lépés, Jézus lép hozzá először és segítségét kéri. Miután hallja a panaszt, megérti Péter bánatát, és nyomban van terve. Szembeszáll a semmivel, nem törődik bele abba, hogy nincs, harcba száll a ninccsel. Nem törődik bele az ember reménytelenségébe, abba, hogy keze, szíve üres maradjon. Jézus fellépését azzal lehetne összefoglalni, hogy több az élet. Több annál, amit az ember lehetőségei ígérnek, amit a világ rejt magában, hisz Jézus azért jött, hogy az ember előtt az eget megnyissa. Ez a több azonban Jézus személyéhez van kötve. Csak akkor élhetjük át, tapasztalhatjuk meg életünkben ezt a többletet, ha Jézus a miénk. Jézus szavát hallva Péter tudja, hogy az minden emberi gondolattal szembeszáll, minden logikával ütközik. Jézus szava úgy hangzik, mint egy álmodozó, hozzá nem értő ember meggondolatlan, értéktelen ajánlata. A kérdés azonban azon dől el, Péter kire hallgat. Önmagára, élettapasztalatára, halásztudományára, vagy az ezekkel szemben álló jézusi szóra. Két erő, két gondolat feszül egymásnak.

Jézus követése ma is állandóan döntések elé állítja az embert. Ő nem alkuszik, vagy-vagy elé állít, ezt Péter jól érzi a beszélgetésben, és dönt, méghozzá Jézus mellett. A te szavadra mégis kivetem a hálókat, mondja. Minden ellenérvet félretesz, Jézusnak ad elsőbbséget, és ebben van Péter hite. Jövőjét Jézus kezébe meri tenni, rábízza a napnak a kimenetelét. A mi szomorúságainknak, elcsüggedésünknek is ez a kérdése: tudok-e elsőbbséget adni neki. Ha igen, akkor megtapasztalhatom azt, amit Péter: nemcsak az ő hajója telik meg, hanem a másoké is, nemcsak ő tapasztalja meg jelenlétének áldását, hanem a körülöttünk levők is. Nem a hálóval történik itt csoda, hanem Péterrel. Ugyanez történhet velünk is: roskadozhat lelkünk az új, Jézus által hozott világ kegyelme alatt.

Taracközi Ferenc, beregszászi beosztott református lelkész