2002. augusztus 2.
„Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre…” Mt 14,13-21
A kenyérszaporítás csodája, eseménye Jézus isteni hatalmát és mérhetetlen isteni szeretetét mutatja meg számunkra. A „puszta hely”, a csoda helyszíne nem a sivatagot jelenti, hanem egy elhagyatott helyet, mely a városok, illetve a falvak közelében található. Az Istennek, hogy szeretett Fia által tanítson, és főleg kimutassa határtalan szeretetét az ember iránt, pontosan egy ilyen elhagyatott helyre van szüksége, mely kissé távol esik az emberi gondoskodás és megélhetés körülményeitől. A helyzet jelentőségét az is fokozza, hogy mindez az esti órákban történik, és a tömeg is élelem nélkül van. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy Isten meg akarna szüntetni mindenféle emberi gondoskodást, hanem csak azt akarja, hogy hitünknek ne a saját erőfeszítésünk, hanem az ő ereje, hatalma, szeretete legyen az alapja.
Ez az az esemény, amely nehézséget fog okozni a csupán racionálisan gondolkodó ember számára, aki a legendák sorába helyezi a kenyérszaporítás csodáját. Azonban ez a csoda azt is jelenti, hogy az Isten nem közömbös az ember gondjai iránt, mindenben az ember segítségére akar sietni, legyenek azok akár lelki, akár anyagi természetű nehézségek. Még egy fontos szempont: a szociális problémák megoldásához Isten segítsége mellett az ember részéről szeretetre, jószívűségre, odafigyelésre is szükség van – „Ti adjatok nekik enni”. Öt kenyér és két hal, amit Jézus elé tesznek. Az ember részéről ez az a kevés dolog, amit ő Istennek tud nyújtani, de azt oda kell adnia Istennek, hogy áldja meg és tegye gyümölcsözővé.
Ezen evangéliumi szakasz leglényegesebb mondanivalója, hogy ezzel a csodával Jézus az utolsó vacsora, vagyis az eukarisztikus asztal előképét tárja fel számunkra. Az utolsó vacsorán azonban Jézus saját testét és vérét adja táplálékul mindenkinek, aki hozzá csatlakozik, a kenyér és a bor színe alatt.
Hogy a kenyérszaporítás az utolsó vacsora előképe, vagyis az Eukarisztiával áll kapcsolatban, leginkább János evangéliuma juttatja kifejezésre, mely szerint Jézus a kenyérszaporítás után mondja el hosszú beszédét az Eukarisztiáról (Jn 6.22-71), mely „örök életünk forrása”. A kenyérszaporítás előre jelzi az utolsó vacsorát, az utolsó vacsora pedig „az örök élet lakomáját”, a menynyei boldogságot. A mennyek országát a példabeszéd is ünnepi lakomához hasonlítja (Mt 22,1-14).
Snep Román, római katolikus plébános, Rahó