2002. augusztus 2.

„Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre…” Mt 14,13-21

A kenyérszaporítás csodája, eseménye Jézus isteni hatalmát és mérhetetlen isteni szeretetét mutatja meg számunkra. A „pusz­­ta hely”, a csoda helyszíne nem a sivatagot je­lenti, ha­nem egy elhagyatott he­lyet, mely a vá­rosok, illetve a falvak közelében található. Az Istennek, hogy szeretett Fia által tanítson, és főleg kimutassa határtalan szeretetét az ember iránt, pon­to­san egy ilyen elhagyatott helyre van szüksége, mely kissé távol esik az emberi gondoskodás és megélhetés körülményeitől. A helyzet jelen­tőségét az is fokozza, hogy mind­ez az esti órákban történik, és a tömeg is élelem nélkül van. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy Isten meg akarna szün­tetni mindenféle emberi gon­dos­kodást, hanem csak azt akarja, hogy hitünknek ne a saját erő­fe­szí­tésünk, hanem az ő ereje, ha­tal­ma, szeretete legyen az alap­ja.

Ez az az esemény, amely nehézséget fog okozni a csupán racionálisan gondol­ko­dó ember szá­má­ra, aki a le­gen­dák sorába he­lye­zi a kenyér­sza­porítás cso­dá­ját. Azonban ez a csoda azt is jelenti, hogy az Isten nem közömbös az ember gondjai iránt, mindenben az ember segítségére akar sietni, legyenek azok akár lelki, akár anya­gi természetű nehézségek. Még egy fontos szempont: a szociális problémák meg­oldásához Isten segítsége mellett az ember részéről szeretetre, jószívűségre, odafigyelésre is szükség van – „Ti adjatok nekik enni”. Öt kenyér és két hal, amit Jézus elé tesznek. Az ember részéről ez az a kevés dolog, amit ő Istennek tud nyújtani, de azt oda kell adnia Istennek, hogy áldja meg és tegye gyümöl­csö­zővé.

Ezen evangéliumi szakasz leglényegesebb mondanivalója, hogy ezzel a csodával Jézus az utolsó vacsora, vagyis az euka­risz­tikus asztal előképét tárja fel számunkra. Az utolsó vacsorán azonban Jézus saját testét és vérét adja táplálékul min­den­kinek, aki hozzá csatlakozik, a kenyér és a bor színe alatt.

Hogy a kenyérszaporítás az utolsó vacsora előképe, vagyis az Eukarisztiával áll kapcso­lat­ban, leginkább János evan­gé­li­u­ma juttatja kifejezésre, mely sze­rint Jézus a kenyérszaporítás után mondja el hosszú beszédét az Eukarisztiáról (Jn 6.22-71), mely „örök életünk forrása”. A ke­nyér­szaporítás előre jelzi az utolsó va­csorát, az utolsó vacso­ra pedig „az örök élet lako­má­ját”, a meny­nyei boldogságot. A mennyek országát a példabeszéd is ünnepi lakomához hasonlítja (Mt 22,1-14).

Snep Román, római katolikus plébános, Rahó