Szilágyi Domokos: Őszirózsák
Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem nehány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt – hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.
Miről szól ez a vers? Az őszirózsákról? Nem, sokkal többről. Az őszről? Nem, sokkal többről. Talán a szerelemről, vagy netán az elmúlásról? Nem, annál is többről, vagy inkább: másról. De hát létezhet olyan valami, ami az elmúlásnál is tovább mutat, még annál is gazdagabb valami? Aligha – legföljebb az élet. Magát az életet viszont hogyan lehet egynéhány sorban, pár őszirózsa ürügyén feltárni? Hát a költészettel, mondhatnánk, ha tudnánk, mi az valójában. Mert az szerelem is, őszirózsa is, meg ősz, meg elmúlás, meg szamárfüles irka, gyöngédség és jóság, „a napok tüzes-arany csöndjébe bele-belecsattant zápor” – vagyis akár elölről újra idemásolhatnánk ezt a költeményt.
Ilyen egyszerű, és ilyen titokzatos. De Szilágyi Domokos nagy értője volt. Élet és költészet egyként jelentkezett nála, s több volt a kettő összegénél, más...
Penckófer János
