Pálinka

2002. szeptember 20., 02:00 , 88. szám

Nagyanyám minden hónapban vett egy üveg pálinkát, belecsúsztatott egy cikóriafüvet, és betette a ruhásszekrény aljába, a múlt havi, hasonlóan kezelt üveg helyére, amit elővett, és amiből aztán minden reggel megivott egy pohárkával a sült szalonna, kenyér és tejeskávé előtt. Kilencvennégy éves volt, amikor eltemettük.

Úgy tűnik, sikerül Magyar­országon levédeni a pálinka szót. Ha megtörténik, azontúl az egész világon, még Magyar­országon is tilos lesz ráírni a szeszből készült, eszenciákkal kezelt italok üvegére a pálinka szót. Csak a Magyarországon, különböző gyümölcsökből készült italok viselhetik majd a megtisztelő pálinka nevet.

A pálinkafőzésnek nagy hagyományai vannak még nálunk, Kárpátalján is. Vannak falvak, ahol még a legvadabb tiltás idején is folyt az illatos nedű lepárlása. Ilyenkor az emberi leleményesség határtalan. A corpus delicti mindig a főzőszerkezet volt, ezt elkobozták, és ez volt a bizonyíték a bíróság előtt is. Az Avas-hegy oldalában fekvő falvakban készítették a legjobb szilvapálinkát, pedig nekik nem volt lepárlókészülékük, mert a moslékos üstöket, a disznóvályút, az alumínium függönytartó rudakat, a fa üstfedőt ledobható kis ládával a tetején és a tapasztáshoz előkészített friss agyagot igazán nem lehetett annak nevezni, pedig az volt. Tudta ezt mindenki, de toleráns világ volt az ott, a gyümölcsösök, szőlők között, hiszen mindenkinek volt vaj a fején. Mire a milicista, a tanácselnök és a brigadéros János bácsi portájához ért, már három gyermek is szaladt a hírrel, hogy jönnek.

Jöttek is; köszönés, kézfogás, megnézték a szabad tűzön fortyogó moslékot, és leültek a konyhában. A szárazság és egyéb dolgok megbeszélése után rátértek a lényegre. Pálinkafőzés gyanúja áll fenn. Jani bácsi mosolyogva tagadott, pedig a finom szilvaillat belengte a konyhát. Aztán a brigadéros odament a vizeslócához, megmerítette a bádogot a zománcozott vödörben, egyszerre lehúzta a tartalmát, csuklott egy nagyot, és könnyes szemmel, szó nélkül visszaült a helyére. Ugyanígy cselekedett a milicista, majd a tanácselnök is. Mintha megéheztek volna, kértek egy kis szalonnát, hagymát, beszélgettek, és közben itták a finom forrásvizet. Jani bácsi hallgatta egy darabig, aztán kiment a kertbe, a dolga után nézett. Délután, mire visszajött, az urak lecsúsztak az asztal alá, és aludtak, mint a tej. Kihúzta őket az aborába, ahol csak éjfélkor tértek magukhoz. Még megittak egy-egy bádog vizet – most már csak óvatosan merítve a vödörből –, aztán hazaballagtak, megállapítva, hogy ez a jó levegő a hegyoldalban és a friss forrásvíz olyan andalító hatással van az emberre, hogy attól nappal is elalszik.

Tithli