Őskori település a konyhakert alatt

Isten éltesse!

2002. október 11., 02:00 , 91. szám
Dr. Kobály József

Dr. Kobály József régész, a Megyei Honismereti Múzeum főosztályvezetője, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola tanára október 7-én ünnepli születésnapját. Ennek apropóján kérdeztük hivatásról, régészetről, aktuális kutatásairól.

– A történelemkedvelő, történelmi regényeket olvasó fiatalok gyakran eljátszanak a gondolattal, hogy egyszer belőlük is régész, történelemkutató válik. Ön milyen indíttatásból választotta ezt a pályát?

– Gyermekkoromban nagyon kedveltem az ősemberekről és az ősállatokról szó­­ló történeteket. Már akkoriban elhatároztam, régész leszek. Az élet végül úgy hozta, hogy „egy­­szerű” történész lettem. Ugyanakkor egyetemi éveim alatt megismerkedtem a neves helytörténész, Le­hoczky Tivadar ku­­tatásaival, és látnom kellett, nagyon sok az olyan kérdés vidékünk történelmével kapcsolatban, mely további kutatást, feldolgozást igényel.

– Például melyek?

– Számomra Kárpátalja benépesülése volt az egyik legérdekesebb téma: a települések keletkezése, a helységnevek alakulása, az újabb nemzetiségek megjelenése, letelepedése az itt lakó magyarok mellett stb. Később kiderült, a régészet és a történelem ez esetben hatványozottan összefügg, így lehetővé vált, hogy a történelemkutatáson belül mégiscsak régészettel foglalkozzam.

– Emlékezetes régészeti feltárások, kedvenc leletek…

– Elméleti és gyakorlati régészettel egyaránt foglalkozom, tehát nem mondhatnám, hogy éjjel-nappal ásatásokat vezetek. Ennek ellenére szeretek terepen dolgozni, a régészetnek ugyanis az az érdekessége, hogy mindig előkerülhet egy-egy olyan lelet, amely megváltoztatja, esetleg megerősíti az adott kutatás eredményeit. Először a Megyei Honismereti Múzeum munkatársaként folytattam önálló ásatásokat: ilyen volt a kovászói bronzkori település feltárása, a szlatinai sóbánya bronzkori ásatásai stb. Ami a leleteket illeti, általában a legfrissebb a legkedvesebb, szerencsére mindig kerül újabb „kedvenc”. Persze vannak érdekes „fogások” is. Egy alkalommal például néhány földműves há­rom bronzkori csákányt talált, amit jobb híján kiraktak a mezsgyére. Csak a véletlenen múlt, hogy éppen arra jártam és rátaláltam… Egy másik kedves élményem volt, amikor kiderült, hogy saját konyhakertem alatt egy őskori település húzódik…

– Min dolgozik jelenleg?

– A beregszászi római katolikus templom közelében talált középkori kápolna feltárásán és leletkutatásán dolgozom, melyből lehetőség szerint szeretnénk nyílt színi múzeumot kialakítani. A felszínre került leletek jelentősége, hogy az eddigi becslésekhez képest sokkal korábbi időpontra teszik Beregszász keletkezésének idejét.

– Mi a szakmai vágyálma?

– Az emberiség bölcsőjének tartott Kelet-Afrika híres lelőhelyeinek megtekintése, megismerése, hiszen onnan származnak az ősemberkutatás legrégebbi, 5-6 millió éves leletei.

V. N. – P. Zs.