Fókuszban a közösségerősítés és az összetartozás: bált szerveztek a munkácsi cserkészek
Újjáéled a régi hagyomány
Több év kihagyás után ismét cserkészbált szervezett a Munkácsi 1. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapat. Az alkalomnak a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont november 30-án.
A világjárvány, majd az orosz‒ukrán háború kitörése miatt a munkácsi cserkészeknek nem volt lehetőségük a korábban hagyománnyá vált nagyszabású báljukat megrendezni, idén azonban úgy döntöttek, hogy közösségépítő és -összetartó jelleggel újra felélesztik e szokást.
Popovics Pál, a Munkácsi 1. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapat parancsnoka elmondta, a rendezvény célja elsősorban a régi hagyományok felelevenítése volt a munkácsi cserkészek, azok szülei és barátai számára, ugyanakkor csapatuk nagy hangsúlyt fektet a közösséget összekovácsoló alkalmak szervezésére, melyeken a résztvevők betekintést kaphatnak a cserkészlét fontos mozzanataiba is. „Az Isten, haza, embertársszolgálat hármasa viszi a cserkészet eszmeiségét tovább. Bármilyen nehéz időben is a cserkészeknek feladatuk, szerepük van. Ilyen időkben különösképpen szükség van az összetartó, közösséget építő erőre. Az egymás erősítése, a környezetvédelem, az értékek megőrzése, az Isten felé vezető út keresése mind a cserkészet elemei. Úgy gondolom, hogy bármilyen időben meg lehet találni a feladatokat, amiket a Jóisten ránk bízott. A cserkész, ahol tud, segít, és ez a segítség mindig elkél” – húzta alá Popovics Pál, reflektálva a rendezvény jótékonysági jellegére, ugyanis a szervezők a tombola- és belépődíjakat a Kárpátaljai Szent Márton Karitász pszichoszociális projektjének támogatására továbbítják.
A munkácsiak első cserkészbáljukat több mint 25 évvel ezelőtt szervezték meg a várban, a Zrínyi Ilona születésnapjához közeli hétvégén. Ezt követően, amikor a várban már nem biztosították számukra a helyszínt, éveken keresztül a helyi Rákóczi-kastély adott otthont a rendezvénynek. Utóbbiakat már rendszerint Katalin-naphoz igazították, így az ehhez a naphoz fűződő néphagyományok is előtérbe kerültek. A néhány éves kényszerszünet után idén a csapatvezetők úgy gondolták, hogy a jelenlegi nehéz és kihívásokkal teli időszakban is fontos szórakozási lehetőséget biztosítani a tagoknak és családjaiknak, így elhatározták, hogy András-naphoz közeledve újraélesztik a régi hagyományukat, s megszervezik a híres cserkészbált, melynek ezúttal a Latorca-parti város központjában található impozáns épület, a Munkácsy Mihály Magyar Ház biztosította a helyszínt. A Magyar Ház vezetősége kiemelt céljának tekinti a helyi magyar közösség felkarolását és összefogását, ennek értelmében amellett, hogy otthont adtak a rendezvénynek, örömmel segítették annak megvalósítását is.
Az esemény jelentőségét jelzi, hogy nemcsak a fiatal cserkészek és barátaik, hanem az idősebbek is nagy számmal voltak jelen a bálon. A résztvevőket kézműves-foglalkozások és teaház várta, majd a Csipkés Zenekar adott koncertet és húzta a talpalávalót a táncházhoz. A bátrabbak ezután táncversenyen mérték össze tánctudásukat, majd a tombola következett.
A bál végén a jelenlévők együtt gyújtották meg az adventi koszorú első, a hitet szimbolizáló gyertyáját.
lexi