Pataki Attila: Edda volt, Edda lesz

Egy miskolci étteremben énekelt slágereket

1974-ben, amikor az Edda megalakult, senki sem gondolta volna, hogy a miskolci rockbanda vinni fogja valamire. Dalaik azonban egyre népszerűbbek lettek, 1980-ban megjelent első nagylemezük pedig már az országos ismertséget is meghozta számukra. Hősökké váltak egy nemzedék szemében. Fiatalok szá­zai voltak hajlandók órá­­kat utazni, odaadni az utolsó fillérüket is a belépőért, csak hogy hallhassák az Eddát. Azóta 25 arany-, 4 platina- és 2 gyémántlemezt termelt az Edda Művek.

Pataki Attila, az Edda ala­pító tagja és frontembere a mai napig rendszeresen fellép, koncertezik együttesével. Igaz, Attila azóta már más műfajokban is kipróbálta magát. A hét végén például a salánki Galaxy diszkóban lépett fel. Itt beszélgettünk vele az Eddáról, szólókarrierjéről és terveiről.

– Milyen gyerek volt Pataki Attila?

– Szerintem nagyon jó fej volt. De komolyra fordítva a szót, olyan voltam, mint minden más gyerek a miskolci vasgyár környékén. Jártunk suliba, és mindenki megpróbálta megvédeni magát, ha megtámadták. Olyan világ volt ez akkor.

–Miért, milyen volt az a világ?

– Egyszerűen gyerekek voltunk, s ha megvertek, fel kellett állnunk, nem úgy, mint manapság. Akkoriban szemtől szembe kellett kiállni és megvédeni magad. Egyszóval kemény világ volt.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével?

– Már egészen fiatalon érdekelt az énekesi pálya. Tizenöt éves koromban Miskolcon lehetőséget kaptam egy étteremben, hogy hétvégenként énekelhessem az akkori világslágereket. Pár év múlva aztán megcsapott a szabadság szele, amikor is meghallottam az első igazi rockzenéket. Tudtam, hogy az életem megpecsételődött. Ekkor alapítottuk meg az Eddát, melybe magunkkal hoztunk mindent, amit tudtunk; a szövegekbe és a zenékbe beleírtuk vágyainkat is.

– Honnan meríted a dalszövegeket?

– Az elmúlt ötven évből és a gyermekkori élményeimből. Mos­tanában nagyobb léptékű dolgok foglalkoztatnak. Ilyen például Magyarország, a nemzetem, a világ, a kozmosz és az emberiség sorsa. Hamarosan, 2003 márciusában meg­­jelenő 26. nagylemezünk is hasonló témákat fog feldolgozni. A dalok szö­­­vegében ben­ne van a hit­vallásom. A lírai dalokból a szebbik oldalamat ismerhetik meg, míg a lendületesebbekben ott van az életigenlésem, amit otthonról hoztam; az édesanyám, a magyarság, a magyar föld és a Jóisten szeretete, egy pohár jó bor íze, feleségem mosolya. Az Ed­da-dalokban és a mostani dalaimban mindezek megtalálhatók.

– Milyen dalokat hallhatunk majd a 26. nagylemezen?

–Edda-dalokat. Kor- és kórkép lesz, mert mindig megírjuk, amit magunk körül látunk és érzékelünk. A címe: Táltos örökség.

– Mitől másak az Edda koncertjei?

– Egyre kevesebben játszanak élőben, mi pedig ezt tesszük. Na persze mögöttem ott áll az ország négy legjobb rockzenésze, én pedig imádok énekelni.

– Az Edda sikerei után, úgy tűnik, áttértél a showra. Közel áll a szívedhez ez a műfaj?

– Sehová nem tértem át. Jelenleg a 26. nagylemezünk szövegét írom. A nyáron negyvenkét koncertet játszottunk szerte az országban. Ugyanakkor édesanyám már gyermekkoromban elvitt a miskolci vállalati bulikba, ahol számos nótát hallhattam. Kilenc-tíz éves koromban megtanultam tőle minden magyar nótát. Ő és a nővérem is gyönyörűen énekelnek, s nagyon szeretnek mulatni, akárcsak én. Soha nem gondoltam, hogy nagyközönség elé kerül a nótaéneklés, de azért örülök neki. Állítólag ezt is nagyon jól csinálom.

– Jártál már Kárpátalján?

– Igen, azt hiszem, olyan nyolc-tíz éve voltunk már itt az Eddával. De ha meghívnak, szívesen eljövünk máskor is.

– Mit üzensz a Kárpátalja olvasóinak?

– Imádom őket. Szeressék a jó zenét, a rockzenét. Szeressék az életet úgy, ahogy van, és szeressék a Jóistent. Ne felejtsék el magyarságukat. Aki magyarul beszél és magyarnak vallja magát, az magyar. Az az ember hozzátartozik az ezeréves kultúrához, és felelősséggel tartozik annak továbbadásáért.

Karmacsi Zoltán