„Zenész akarok lenni”

Háger Sanyika sohasem lámpalázas

A beregszászi Háger Sanyika még csak tízesztendős, de máris több falunapon, lakodalomban és egyéb rendezvényen vett részt.

Nem kottából játszik, habár ismeri, hiszen jár zeneiskolába, minden egyes dalt hallás után tanul meg.

– Először a lányom, Dóra kez­dett zongorázni, a fiam még kicsi volt – meséli az édesapa, id. Háger Sándor, aki minden fellépésére elkíséri a fiát. – Két-három éves lehetett, amikor az édesanyja odaültette már a zongorához, ő pedig pötyögtette a billentyűket. Ötéves korában írattuk be az is­ko­lába és a zeneiskolába. Hétéves le­he­tett, ami­kor egy áramszünet al­kal­má­val fel­fi­gyel­tünk arra, hogy a sö­tétben is kiválóan játszik. Később már szándékosan kap­csol­ta le a világítást, úgy gyakorolt.

Sanyika első fellépésére a család egyik ismerősének lakodalmán került sor. A fiúcskát az együttes szintetizátorához ültették, ő pedig megilletődöttség és lámpaláz nélkül játszott a hangszeren.

– Meghallgatom néhányszor a ze­nét, azután lejátszom – magyarázza a legnagyobb természetességgel az ifjú tehetség. – Később megpróbálom csi­szolni a produkciót. Ha nagy leszek, szintetizátoron szeretnék játszani, bár énekelni is nagyon szeretek.

A szülők tervei szerint viszont Sanyikának előbb a gimnáziumot kell befejeznie, de ők sem elle­nez­nék, ha fiuk később a zenei pályát vá­lasztaná. Háger Sanyika naponta kötelezően egy órát zongorázik, majd ezután néha még órákat tölt a szintetizátora mellett.

A zenészpalánta nemrég megismerkedett Tanczár Katalinnal, aki éne­ké­vel szokta elkápráztatni a közön­sé­get. Azóta együtt lépnek fel. A két fia­tal „művészt” nem zavarja a tömeg. Sanyikát kifejezetten feldobja, ha a közönség biztatja.

karmacsi