Audikat szerelnének össze Kárpátalján

2003. január 24., 01:00 , 106. szám

A kárpátaljai Eurocar vállalat, a Skoda hivatalos ukrajnai márkakereskedője a tervek szerint az idei év első félévé­ben megkezdi Audi4 és Audi 6 típusú személygépkocsik összeszerelését. Az Eu­ro­car az Audik gyártását a Vi­posz céggel, az Audi hivatalos ukrajnai importőrével közösen kívánja megvalósítani – tudta meg az Interfax-Ukraina hírügynökség a kárpátaljai vállalatnál. Ebből a célból még a tavalyi év végén létrehozták az Eurovip vegyes­ vállalatot, amelynek célja az Eurocar összeszerelési és a Viposz ukrajnai forgalmazási tapasztalatának minél jobb kihasználása. Az Audik összeszereléséhez szükséges fődarabokat az Eurocar közvetlenül a német vállalattól kapja majd, a kész autókat pedig a Viposz forgalmazza. Az Eu­ro­carnál nem közölték, hány gépkocsit kívánnak évente összeszerelni, mondván, hogy az a kereslettől függ majd, s arra sem tértek ki, mennyi lesz az ukrán összeszerelésű Audik ára – jelentette az MTI. Viktor Posz­telnikov, a Viposz vezérigazgatója az Avto­­centr című szakfolyóirat szerint ugyanakkor közölte: az ukrajnai Audik ára alacsonyabb lesz, mint a Németországban készülőké.