Jövevényszavak

Ez a nyelvtani szakkifejezés azt jelenti, hogy a magyar nyelv fejlődése folytán állandóan bővült idegen népektől átvett szavakkal és kifejezésekkel. Az ötvenes évek elején és közepén azonban Kárpátalján, a magyar iskolákban, ahol a magyartanár igazi volt, mint a mi iskolánkban Mária néni, a jövevényszavak nemzeti tolvajnyelven a történelemtanítást jelentették. Minden nyelvtanórán hatalmas térkép függött az osz­tályban, nem is egy, és az Uráltól a Kár­pá­tokig követtük a vándorló magyarok útját, majd a kárpát-medencei szomszédoktól átvett szavak ürügyén tanultuk a ma­gyar történelmet. Nagy tudású asszony volt a tanárnő, a latin nyelv ismeretén túl szabadon beszélt németül és angolul is.

Jól emlékszem egy különös esetre, melynek magam is ta­núja voltam. Nyílt órát tartott Mária néni a mi osztályunkban. A járási tanfelügyelővel az élen bevo­nul­tak az osztályba az ungvári és a járási iskolákban tanító nyelv­ta­nárok. A fal alatt körben székek voltak, itt ültek a vendégek. Ment minden, mint a ka­ri­kacsapás. Az ügyeletes jelentett, majd a tábla jobb sarkába felírt egy szót, egy olyan magyar szót, amelynek írásmódja eltért a szabályoktól – ez minden órán így történt. Ezt a szót aztán az óra végén letöröltük, csak azért lett felírva, hogy a nem figyelő, bámészkodó diák – és ilyen mindig van – unalmában el­ol­vassa egyszer, kétszer, tízszer és végül megjegyezze. Ezen a nyílt órán persze elmaradt a jövevényszavak ürügyén belopott magyar-történelem-tanítás.

Azt hiszem, jól sikerült az óra, ahogy egy magyar nyelvű szovjet iskolához illik. A ven­dégek ezután libasorban besétáltak a hatalmas tanári szobába, melynek egyik sarkában állványokon lógtak a térképek. A nyílt óra után nagyszünet és föld­rajzóra következett. Én bementem a tanáriba és az órát előkészítendő, válogatni kezdtem a térképek kö­zött, így akaratlanul is hallottam a nyílt óra levezetésével kapcsolatos kritikákat. Olyan időket éltünk, hogy aki tudott magyarul, az is letagadta, így aztán oroszul folyt a társalgás, amit viszont Mária néni nem értett. Hallgatta, hallgatta egy darabig a sok okos fejtegetést igazgatónk nyögdécselő fordításában, aztán gondolt egyet és a leghosszabban okoskodó ungvári vendégtől megkérdezte, mit tanít, és a büszke válaszra, hogy angolt, a tanárnő angolul magyarázta el érveit. Majd meg­tudva, hogy a többiek egy másik része németet tanít, német nyel­ven folytatta. Éreztem, hogy forrósodik a levegő, a hőscincér vendégek egykettőre jámbor szov­jet tanítókká vedlettek, akik csak tanítják, de nem beszélik a világnyelveket. Aki csak tehette, kisomfordált a tanáriból, a fo­lyo­són várva ki a többieket.

Én magam ezután szó nélkül tűrtem a bogaras földrajztanárnő szidását, mert persze elkéstem az óráról – szerinte eljátszottam az időt, s így nem tudtam időben kiválasztani a térképeket. Inkább vállaltam a mulasztást, mint a hallgatózás bűnét.

Tithli