Green Ray: Idén megduplázódik a termelés

Kistermelők kerestetnek a Tiszántúlon!

2003. február 14., 01:00 , 109. szám

A péterfalvai Green Ray konzervgyárat 1999-ben ala­pította a Grenex Kft. Holt ­szezonban 112-en, fő­sze­zon­ban ennél valamivel többen dolgoznak a gépek mellett, miközben a környéken a kon­zervgyártásnak köszönhetően több ezer termelő lelt fel­vevőpiacra. A gyár termékeinek 99%-át Moszkvában értékesítik, de Ukrajnában is van irántuk kereslet.

– A január holt i­dénynek számít, de februártól ismét beindulnak a gépek – mondja Petei Judit igazgatónő. – Tavas­­­szal indul a főszezon. A szamócával kezdünk, aztán jönnek a gyümölcsök és a savanyúságok.

– Mekkora a fel­­ve­vő­kö­rük?

– Többnyire a Nagyszőlősi já­rás­ból szállítunk be, de vannak már a Beregszászi járásban is felvevőhelyeink. Mi vol­­tunk az elsők a megyében, akik beindítottuk ezt az intenzív ter­me­lési módot. Addig csak az a gaz­da tu­dott nagybani terme­léssel foglalkozni, akinek lehetősége volt elvinni a termését Lem­berg­be vagy más piacokra, s így is sokszor nyakán maradt az áruja. Ráadásul az induláshoz nagyobb befektetésre volt szükség, amit nem sokan engedhettek meg maguknak.

– Hogyan sikerült megnyerni az emberek bizalmát?

– Faluról falura jártunk, elbeszélgettünk a gazdákkal, szerződést kötöttünk velük. Naponta átvettük a megtermelt meny­nyiséget, folyamatosan fizettünk érte. A tavalyi évben már két és fél ezer családdal volt szerződésünk, bízunk benne, hogy idén hasonló sikereink lesznek. Bizakodóak vagyunk annak ellenére, hogy egymás után jelennek meg a konzervgyárak, amelyek nem fordítanak nagy gondot a nyersanyagbázis kiépítésére, viszont öt-tíz ko­pijkányi többletnyereséggel ke­cseg­­te­tik a be­szál­lí­tóinkat. Egyéb­­ként elégedett vagyok a termelők hozzáállásával, nagyon szorgalmasak, mindenki igyekszik, hogy jó legyen a termése.

– Hogyan segítik a ter­me­lők munkáját?

– Idén már kétszer volt találkozónk velük, ajándékcsomaggal köszöntük meg az eddigi munkát, s megbeszéltük az idei teendőket. A beültetésre szánt földterületek nagysága szerinti mennyiségben vetőmagot és növényvédő szert biztosítunk a gazdáknak. Vannak hozzáértő szakembereink, agronómusaink, sok gazda kér tanácsot tőlünk.

– Milyen fajtákat részesítenek előnyben a gazdák?

– Az uborkánál a Harmónia és a Profi a legkedveltebb, a tavalyi év végérvényesen igazolta, hogy ez a két fajta bírja a legjobban az itteni klímát. A többi zöldség, gyümölcs tekintetében a gazdák a saját tapasztalataikra, szokásaikra hagyatkoznak.

– Tavaly mennyi nyersanyagot vásároltak fel?

– A felvásárolt áruk legnagyobb hányadát az uborka jelenti, ebből szinte korlátlan mennyiségre lenne szükség, mert Moszk­vában ennek van a legnagyobb piaca. Tavaly mintegy 1500 ton­nát tett ki az uborka, para­di­csom­ból 528, meggyből 18, szamó­cá­ból 13 tonnát vettünk át. A be­fek­te­tőink látnak perspektívát a cég­ben, így idén még egy gépsort állítunk be. Ez azt jelenti, hogy dupla meny­nyiségű nyersanyagra lesz szükségünk, megduplázódik a munkásaink száma is, s további ezer zöldségtermelő családnak biztosíthatjuk a megélhetését. Nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy sikerül megtermeltetnünk ennyi nyersanyagot, de abban bízom, hogy az embereknek szük­ségük van a munkalehetőségre.

– Hogy alakulnak idén a felvásárlási árak?

– Ezt nem lehet előre megmondani, hiszen az elsősorban a piactól függ. Annyit mondhatok, hogy biztosan nem lesz olcsóbb, mint a tavaly. 2002-ben az uborka és a meggy kilónkénti átlagára 1,50 hr, a szamócáé és a cseresznyéé 1,90 hr, a paradicsomé 70 kopijka volt.

R. G.